Megismétlődik a történelem!
TIPPMIX EHF FINAL4 elődöntők:
ZsRK Buducsnoszt – Győri Audi ETO KC
CSM Bucuresti – HC Vardar
2017. április 18-án, 13 órakor Budapesten kisorsolták a TIPPMIX EHF FUNAL4 elődöntőinek párosítását. Először Görbicz Anita (Győri Audi ETO KC) húzott a négy golyó közül, s a vékony papírszalagon a ZsRK Buducsnoszt nevét lehetett olvasni. Másodszor Line Jörgensen (CSM Bucuresti) saját csapata nevét emelte ki, így a román csapat elkerülte a montenegróiakat. Harmadiknak Katarina Bulatovics ZsRK Buducsnoszt) lépett a asztal mellé, s ezzel már ellenfelet adott csapatának – a Győri Audi ETO KC együttesét. Tamara Mavsar (HC Vardar) már csak azt állapította meg, hogy valóban a csapata nevét rejti a sárga golyó. Megismétlődött a történelem! A 2016. évi Final Fourban ugyanebben a párosításban vívták meg harcukat a csapatok a döntőbe jutásért.
Nyilatkozatok a sorsolás után:
Görbicz Anita (Győri Audi ETO KC): „Nem gondolkoztunk, hogy melyik csapat lenne jó számunkra az elődöntőben, hiszen valamennyi csapat nagyon erős. A végső győzelem a célunk, ehhez pedig minden ellenfelet le kell győznünk, elsőként a Buducsnosztot.”
Katarina Bulatovics (ZsRK Buducsnoszt): „Én is azt tudom mondani, amit Anita, rendkívül erős a mezőny. Felkészülünk a Győr játékából, de nagyon jól ismerjük egymást, így nem igazán változik majd a felkészülésünk a hátralévő bő két hétben.”
Tamara Mavsar (HC Vardar): „A Vardar eddig mindhárom alkalommal eljutott Budapestre, de valamennyiszer vereséget szenvedett az elődöntőben, így a motivációnk óriási!”
Line Jörgensen (CSM Bucuresti): „Fantasztikusan erős a FINAL4 mezőnye, így nehéz dolgunk lesz, de győzni jövünk! „
Danyi Gábor (Győri Audi ETO KC): „Egyik szemem sír, a másik nevet, mert szakmai szempontból a legjobb ellenfelet kaptuk, a harcosságot tekintve pedig a legnehezebbet. A Buducsnoszt ellen felkészülni talán a legkönnyebb, ha kizárólag a kézilabda oldalát tekintjük a dolgoknak. A harcosságot nézve azonban azt hiszem, a legkeményebb ellenféllel kell kezdenünk."
Néhány érdekesség:
A ZsRK Buducsnoszt 11. alkalommal jutottak be a legjobb négy közé, ez rekord, a Győri Audi ETO KC-nak ez lesz a 10. elődöntőjük.
Négy korábbi világ legjobb játékosa lép pályára a négyes döntőben, ebből három a ZsRK Buducsnoszt–Győri Audi ETO KC párharcban (Cristina Neagu 2010-ben, 2015-ben és 2016-ban; Görbicz Anita 2005-ben, Eduarda Amorim pedig 2014-ben lett a legjobb).
Katarina Bulatovics az ötödik Bajnokok Ligája győzelmét arathatja idén, a 2007-ben a Slagelse DT, 2012-ben és 2015-ben a ZsRK Buducsnoszt, 2014-ben pedig a Győri Audi ETO KC játékosaként nyert. Hozzá hasonlóan a bukaresti Cristina Varzaru is négyszer nyert eddig: 2006-ban, 2008-ban és 2009-ben a Viborg HK, tavaly pedig a CSM Bucuresti csapatával..
Összevont táblázat:
1. | Győri Audi ETO KC | 14 | 11 | 1 | 2 | 424-340 | 84 | 23 |
2. | HC Vardar | 14 | 11 | 1 | 2 | 451-375 | 76 | 23 |
3. | ZsRK Buducsnoszt | 14 | 11 | 0 | 3 | 404-339 | 65 | 22 |
4. | CSM Bucuresti | 14 | 9 | 1 | 4 | 368-349 | 19 | 19 |
Góllövőlista (2016-17):
A Final Fourba jutott csapatok gólszerzőinek rangsora a 100-as listán (helyezés - név - egyesület - dobott gól - lejátszott mérkőzés).
1. |
Andrea Penezics |
HC Vardar |
87 |
13 |
4. |
Cristina Neagu |
ZsKR Buducsnoszt |
80 |
12 |
5. |
Katarina Bulatovics |
ZsKR Buducsnoszt |
79 |
14 |
5. |
Isabelle Gulldén |
CSM Bucuresti |
79 |
14 |
8. |
Nora Mörk |
Győri Audi ETO KC |
78 |
14 |
11. |
Görbicz Anita |
Győri Audi ETO KC |
68 |
14 |
13. |
Eduarda Amorim |
Győri Audi ETO KC |
63 |
14 |
16. |
Jovanka Radisevics |
HC Vardar |
58 |
14 |
16. |
Carmen Martin |
CSM Bucuresti |
58 |
14 |
24. |
Andrea Lekics |
HC Vardar |
49 |
11 |
28. |
Alexandra Lacrabere |
HC Vardar |
47 |
13 |
33. |
Majda Mehmedovics |
CSM Bucuresti |
45 |
14 |
34. |
Yvette Broch |
Győri Audi ETO KC |
44 |
14 |
39. |
Djurdjina Jaukovics |
ZsKR Buducsnoszt |
40 |
14 |
39. |
Nycke Groot |
Győri Audi ETO KC |
40 |
14 |
43. |
Gnonsiane Niombla |
CSM Bucuresti |
38 |
14 |
47. |
Linnea Torstensson |
CSM Bucuresti |
37 |
14 |
54. |
Tamara Mavsar |
HC Vardar |
34 |
14 |
56. |
Neli Irman |
ZsKR Buducsnoszt |
33 |
14 |
56. |
Camilla Herrem |
HC Vardar |
33 |
14 |
61. |
Bódi Bernadett |
Győri Audi ETO KC |
31 |
14 |
67. |
Barbara Lazovics |
HC Vardar |
29 |
13 |
73. |
Anja Althaus |
HC Vardar |
27 |
12 |
77. |
Sanja Damjanovics |
HC Vardar |
26 |
14 |
77. |
Oana Manea |
CSM Bucuresti |
26 |
14 |
84. |
Itana Gribics |
ZsKR Buducsnoszt |
24 |
14 |
85. |
Dragana Cvijics |
ZsKR Buducsnoszt |
23 |
8 |
85. |
Saurine Ayglon |
CSM Bucuresti |
23 |
14 |
89. |
Andrea Csovics |
HC Vardar |
22 |
10 |
92. |
Ema Ramusevics |
ZsKR Buducsnoszt |
21 |
14 |
92. |
Anastasija Lobach |
CSM Bucuresti |
21 |
14 |
100. |
Kinga Achruk |
ZsKR Buducsnoszt |
20 |
14 |
|
|
|
|
|
|
Jana Knedlikova |
Győri Audi ETO KC |
19 |
12 |
|
Tomori Zsuzsanna |
Győri Audi ETO KC |
18 |
8 |
|
Heidi Löke |
Győri Audi ETO KC |
15 |
5 |
|
Hársfalvi Júlia |
Győri Audi ETO KC |
12 |
14 |
|
Puhalák Szidónia |
Győri Audi ETO KC |
8 |
12 |
|
Elghaoui Asma |
Győri Audi ETO KC |
8 |
8 |
|
Korsós Dorina |
Győri Audi ETO KC |
6 |
6 |
|
Orbán Adrien |
Győri Audi ETO KC |
6 |
8 |
|
Tóth Gabriella |
Győri Audi ETO KC |
6 |
6 |
|
Hudák Anette |
Győri Audi ETO KC |
1 |
6 |
|
Pál Tamara |
Győri Audi ETO KC |
1 |
7 |
Női Kézilabda Bajnokok Ligája, négyes döntő
(2017. május 6-7., Budapest, Papp László Aréna)
Szombat, elődöntők:
15:15 óra
ZsRK Buducsnoszt (montenegrói) – Győri Audi ETO KC (magyar)
17:45 óra
CSM Bucuresti (román) – HC Vardar (macedón)
Vasárnap, helyosztó mérkőzések:
Harmadik helyért 15:15
Döntő 17:45
Fotó: MKSZ