Kézilabda kupa

Nagy volt a fogadkozás a mérkőzés előtt az „Építők” háza táján: szakmai igazgató, edző és játékos egyaránt nehéz mérkőzést várt, de a Veszprém jobb csapat, s képes ledolgozni hátrányát. Nos, itt van a kutya elásva: a Telekom Veszprém inkább átlagon felüli tudással rendelkező játékosok hal- maza, egyéniségek, akik, ha olyan napjuk van, képesek mérkőzéseket eldön- teni – de nem csapat! A csapat fogalmát a negyeddöntők során a HBC Nantes és az Aalborg Handbold játékosai testesítették meg, elütvén a Final Fourba való jutástól a sztárok tömkelegét felvonultató Telekom Veszprém és a Flensburg Handewitt gárdáját. Tegye a kezét a szívére a kedves szurkoló, még a vájt fülűek is csak kérdőn néznek egymásra Alexandre Cavalcanti, Théó Monar, Milan Milics, Thibaud Briet, Rok Ovnicsek vagy Jonas Samuel- sson, Simon Gade, Mikkel Rasmussen, Mads Christiansen, Mark Marcher neve hallatán. Igen, ők azok a játékosok, akik rutinosabb társaikkal egyetemben kiharcolták a francia és a dán klub Final Fourba való jutását. Egységet alkotva a társaikkal a pályán és az oldalvonal mellett a szakmai stábbal. Mindez Alberto Enterrios és Stefan Madsen munkáját dicséri. Nemzetközi szin- ten közepesnek mondható játékosokból ütőképes, nagy betűs CSAPATOT raktak össze.

Mindez nem mondható el a Telekom Veszprém csapatáról. David Davis mes- ter a látottak alapján – s ez vonatkozik az egész éves teljesítményre, külö- nösen a tavaly december végén lejátszott 2019-2020. évi Final Four két mér- kőzésen mutatott összeomlásra – komoly tétmérkőzésen nem tudott sem vé- dekezésben, sem támadásban hatékony gárdát pályára küldeni. Megelé- gedett azzal, hogy majd a sztárjátékosok megoldják. Gyengébb csapatok ellen megoldották, aztán, amikor kellett volna, nem sikerült; lásd a decem- beri THW Kiel és a Paris Saint-Germain elleni vereség, valamint a HBS Nantes elleni kiesés. Lékai Máté nyilatkozta a Nantes elleni győztes, de kiesést jelentő mérkőzés után: „Apró dolgokon múlik, hogy ki jut be a Final Fourba.” S ezek az apró dolgok akár lehettek volna a vezetőedzőtől kapott támogatások is. Ugyanis: mindkét mérkőzésen Alberto Enterrios – a pályája elején lévő edző – „lemeccselte” némileg tapasztaltabb kollégáját, David Davis mestert. Megtalálta a veszprémi védelem gyenge pontjait, időben kért időt, s min- dig volt válasza a hazaiak cseréire, nyögvenyelős figurális játékára.

Apró dolognak tűnik, de sok szempontot figyelembe véve annál fontosabb a kezdő csapat összeállítása. Az első találkozón jól muzsikáltak, többször há- romgólos vezetést szereztek, aztán Davis mester „sort cserélt”, majd pillana- tok alatt összeomlott a gárda, s csak futottak az eredmény után. Miért volt erre szükség? Ment a szekér, miért kellett megakasztani? A játékosok pihen- tetését meg lehetett volna oldani úgy is, hogy egy-egy játékost cserélnek le. Homlokegyenest az ellenkezője történt a visszavágón. A változatlan kezdő- csapat tagjai ijedt nyuszikként minden elképzelés nélkül szaladgáltak a pá- lyán, mintha nem az év mérkőzését vívták volna. Az ellenfél köszönte szépen, el is húzott három góllal (5-8). A cserék, Petar Nenadics, Nikolaj Markusson, Rogerió Moraes és Vladimir Cupara színt hoztak a játékba, feltornázták magukat előbb döntetlenre (11-11), majd a félidő végére megugrottak há- rom góllal (18-15), annak ellenére, hogy Blaz Blagotinsek harmadik kétperces kiállítása után megkapta a piros lapot. Felcsillant a remény a második fél- időben a négygólos hátrány ledolgozására!

Erre mit tesz Isten, Davis mester visszahozta a mérkőzés elején betliző kezdő- sort (Blagotinsek nélkül). Nem volt egy jó húzás, a játékosok ott folytatták, ahol a mérkőzés közepén abbahagyták. A franciák hat perc alatt ledolgoz- ták hátrányukat (20-20), s három percre rá a vezetést is megszerezték (22-23). Jókor jöttek a cserék, melynek következtében többször a továbbjutás pere- mén billegett a csapat (29-26, 30-27, 31-28), s játék képe alapján már nem csak remény volt a továbbjutás kivívásának lehetősége. Ekkor az időkéré- sekkel hadilábon álló Davis mester az 55. percben kikérte harmadik idejét (!). Hogy mi járt a fejében, talán az, hogy átbillentse csapatát a holtponton, nem lehet tudni. Egy biztos: az egyperces szünet a franciáknak kapóra jött, Alberto Enterrios élt is a lehetőséggel, s felkészítette csapatát a hét a hat elleni támadó játékra. Ezzel el is dőlt a továbbjutás kérdése, újabb két gólt szereztek, melyet a magyar védőfal nem tudta megakadályozni. A Nantes vezetőedzője – mintegy bosszantásul – 47 másodperccel a dudaszó előtt kikérte a harmadik idejét is, gratulált a játékosainak; ezzel üzenvén a magyar kispadnak, hogy mikor szokás kikérni a harmadik időt.

Egy héttel korábban a következő szavakkal zártuk írásunkat: „Szkeptikusan vagyunk, már csak ezért is, mert a visszavágóig hátra lévő egy hét alatt nem lehet ütőképes csapatot összerakni. Marad az eddig látott teljesítmény, ami valljuk be őszintén, nem kecsegtet semmi jóval. Főleg ötgólos győzelemmel! S ha valamilyen csoda folytán mégis sikerülne elérni az áhított eredményt, az mit sem változtat a látleleten.” Nos, a csoda elmaradt, a látlelet változatlan. Maradt a rideg valóság: Visz’lát Köln!