Kézilabda kupa

A sportolók jobbára nem felejtik el az élvonalbeli debütálás pillanatait, érzelme- it, de Ballai Borbála számára biztosan örökké emlékezetes lesz 2020. október 11-e. Tehetséges kézilabdázó ugyanis ezen a napon mutatkozott be a Ferencváros első csapatában – ráadásul rögtön a Bajnokok Ligájában, illetve egy olyan ösz- szecsapáson, amely önmagában is feledhetetlen. A csodaszámba menő győ- zelemről és az élményekről beszélgettünk a kiváló teljesítményt nyújtó játékossal.

– Nehéz volt visszaállni a napi munkába az extázis után?
– Egyáltalán nem, mert nagyon motivált vagyok. Vagyis, most még inkább mo- tivált lettem, mint eddig voltam, mert óriási élmény volt ez a hétvége, és szeret- nék még több ilyet átélni!

– Kinek a gratulációja ért el hozzád legelőször?
– Anyuék szinte azonnal hívtak, mindketten üvöltöttek a telefonba, hogy micso- da meccs volt, és hogy nagyon büszkék rám. Ők voltak az elsők, de azon meg- lepődtem, hogy később is milyen sokan írtak, nem számítottam rá, hogy ennyi visszajelzést kapok.

– Szoktátok otthon elemezni a teljesítményedet?
– Előfordul, hogy átbeszéljük a meccset, de ha látják, hogy jobb úgy, akkor rám hagyják. Szóval, próbálnak segíteni mindig. Most beszéltünk róla, természetesen, anya (a korábbi legendás kézilabdázó, Szarka Éva – a szerk.) azt mondta, hogy a tévé előtt újraélte a saját játékos múltját, annyira jó volt nézni és érezni a pá- lyán lévő energiát.

– Számítottál rá, hogy szóhoz jutsz majd?
– Hát… Gondoltam rá, hogy kapok néhány percet, ha pihennie kell valakinek, de soha nem hittem volna, hogy ennyit töltök majd a pályán. Nagyon-nagyon boldog voltam, tényleg irtóra örültem neki! Mindenkinek az a nagy álma, hogy pályára léphessen a Bajnokok Ligájában. Persze, ez most érdekes helyzet, de próbáltam, és ki is tudtam élvezni minden percét.

– Jobban izgultál most, mint amikor először mentél a felnött csapathoz ed- zésre?
– Nem, azt hiszem, az első edzés nehezebb volt, hiszen akkor új volt az egész kö- zösség, kicsit egyedül voltam, most meg sokat biztattak és segítettek a lányok, úgyhogy jobban éreztem magam. Most csak a melegítésnél, meg a bemuta- tások előtt izgultam, a pályán, játék közben már kordában tudtam tartani az izgalmat.

– Milyen volt ez a mérkőzés a legutóbbi, Dunakeszi elleni NB I B-s bajnoki- hoz képest?
– Áh, össze se lehet hasonlítani… Amikor megláttam élőben a két magas átlövő lányt (Tranborg 192, Breistol 193 centiméteres – a szerk.), egy picit beijedtem, de aztán próbáltam a feladatomat teljesíteni. A támadásokat kicsit túlizgultam sze- rintem, de ez talán érthető, meg voltam szeppenve. Egyet azért lőttem kapura passzívnál, mert arra gondoltam, ha azt látják, hogy nem kell rám figyelniük, ak- kor a többieket lekettőzik.

– Tartottál valamitől a mérkőzés előtt?
– Nem akartam nagyon látványos hibát véteni, vagy rossz helyzetbe hozni a csapatot. Ettől féltem picit, de apukám azt mondta, ha nem lövök öngólt, akkor olyan nagy hibát nem véthetek…

– Könnyen előfordulhat, hogy a második Bajnokok Ligája meccsed is előbb lesz meg, mint az első NB I-es bajnokid, de aztán, ha visszatérnek a hiány- zók, talán újra az NB I B-ben lesz több lehetőséged. Nem lesz ez furcsa?
– Nem, egyáltalán, a lényeg, hogy mindig a saját feladatomra koncentrálja. Ha az NB I B-be megyek, akkor nyilván nagyon mást várnak tőlem, mint a Bajnokok Ligájában. Itt most kisegítem a csapatot, ott meg nekem kell a húzóerőnek len- nem. De az is jó lesz!

Forrás: fradi.hu