Kézilabda kupa

A Ferencváros, a TFSE és a BHG csapatában, később Hollandiában kézilabdá- zott. 1986-1993 között összesen 84 alkalommal szerepelt a magyar válogatott- ban (131 gólt írtak a neve mellé), tagja volt az 1986-ban világbajnoki 8. helye- zett és az 1992-ben B-világbajnokságot nyerő válogatottnak, valamint játszott az 1989-es B-csoportos világbajnokságon is. 

Visszavonulását követően tanárként és edzőként egyaránt tevékenykedett. A kétezeres évek elején Kovács Péter segítője volt a női junior válogatottnál, amely 2002-ben junior Európa-bajnoki ezüstérmet, 2003-ban junior világbajnoki ezüstérmet nyert, 2005-ben pedig a Varga József által vezetett ifjúsági csapat edzőjeként lett Európa-bajnoki 8. helyezett. Nevelőedzőként olyan játékosok pályafutását segítette, mint Lékai Máté, a Testnevelési Egyetemen pedig mes- tertanárként az edzőképzésben vállalt szerepet, később Gárdonyban dolgo- zott. 

Férje, a 2015-ben elhunyt Fekete Béla szintén válogatott kézilabdázó és edző volt, Kovács Évának pedig két húga szintén kézilabdázott. 

A TFSE női kézilabda csapata 1985-ben
Álló sor balról-jobbra: Hofmann Péter szakosztályvezető, Pális Lívia, Antos Zsuzsa, Pintér Ildikó, KOVÁCS ÉVA (7-es mezben), Juhász Tünde, Gódor Mihály vezetőedző;
középső sor: Szabó Edina, Kovács Andrea, Szűcs Éva, Novák Katalin, Deák Erika, Drigán Gyöngyi; ülnek: Géczi Anikó, Bucsik Ágnes, Kenessey Andrea, Lázár Éva, Gregus Csilla, Hunyadkürti Ágnes

 Egy kedves emlék...

A TFSE kézilabda csapatainál hosszú évek során szokás volt, hogy az érkező gólyákat annak rendje és módja szerint a csapat „öreg” tagjai felavatják. Erre rendszerint az esedékes Főiskolai Bajnokság alkalmával került sor. Az ifjoncok különböző feladatokat kaptak, melynek elvégzése után következett a „seggre pacsi”, az avatottak popsijának simogatása, ütése; ki milyen sunggal tette a dolgát.

Valahogy úgy hozta a sors, hogy Kovács Éva beérkezése után az első kettő avatásból kimaradt, de az nem járta, hogy Évike kimaradjon a buliból. A csapat haditanácsa úgy döntött, hogy a soros következő Főiskolai Bajnokságon csak az újoncoknak lesz avatás, a harmadéves társuknak máshol ejtik meg a szertartást. Ez a máshol pedig az egyik vidéki bajnoki mérkőzésünk alkalmával történt meg. Vonattal utaztunk – arra már nem emlékszem, hogy melyik városba –, s Évike azt a feladatot, kapta, hogy menjen végig a szerelvényen, nyisson be minden fülkébe, s vigyázz állásban mutatkozzon be: „Kovács Éva a nevem, a TFSE-ben kézilabdázom és szeretnék válogatott lenni!” A feladat végre lett hajtva; volt, ahol nagyot néztek, s volt, ahol megtapsolták. A zsűri elfogadta a teljesítést, s idő hiányában az állomásra való érkezés miatt a fenék simogatást is elengedte. Később kiszivárgott a hír, hogy az öltözőben be lett fejezve a szertartás – Kovács Éva teljes jogú tagja lett a TFSE csapatának (és később a válogatottnak). Sajnos ebből e sorok írója és Gódor mester kimaradt.

Mikor olvastam a hírt, hogy Feketéné Kovács Éva elhunyt, a megdöbbenés percei után a fenti kis emlék ugrott be vele kapcsolatban. Az, hogy az avatás olyan jól sikerült, hogy kiemelkedő tagja lett a magyar kézilabda társadalom- nak. Remélem, hogy az égiek kézilabda mezőnyében is hasonló sikeres avatás- ban lesz része.

Emlékét megőrizzük!
Requiescat in Pace!