Kézilabda kupa

– Játékosként meg tudta valósítani ifjúkori álmait?
– Az ETO-családnak lényegében 1964 óta vagyok a tagja, játszottam bajnok ifjúsági csapatban, harmadikos gimnazistaként a felnőttekkel készültem. A Test- nevelési Főiskolán se akármilyen csapatunk volt, hatodikak tudtunk lenni az NB I-ben, majd Győrbe visszatérve a hetvenes évek kupagyőztes (1973. augusztus 22., Budapest, Rába ETO – Debreceni Dózsa 18-14; Horváth Lajos egy gól lőtt. A szerk.), bajnoki ezüstérmes ETO-jának lehettem az irányítója (1973-ban csak a Budapesti Spartacus előzte meg. A szerk.). Olyan edzők és játékosok mellett pallérozódtam, mint Stéger László, Kránitz István, Budapesten Csík János és Hu- nyadkürti János, aztán újra győri zöld-fehérben Joósz Attila, Cséka Lajos, Pelikán László, Böröczki Gyula, Pálmai József, Samodai László, Horváth József „Alibi”. Később a megszűnt Textilesből érkezett Nyikus István, Szórádi György, Kristoffóri András. Ritka névsor közreműködésével fejlődhetett a tudásom. Többszörös ifjú- sági válogatottság után egy alkalommal a nagyválogatottban is szóhoz jutot- tam (1973. szeptember 18., Budapest, Magyarország – Svájc 24-14; Horváth Lajos egy gólt dobott). Játékosként 29 évesen vonultam vissza és elértem azt, amelyre a tehetsé- gem jogosított.

– Élete alakulásából egyértelműen következett a testnevelő tanári pálya?
– Minden Győrhöz köt, a főiskola és a katonaság éveit leszámítva mindig is szülő- városomban képzeltem el az életemet. Feleségemet, a testnevelő és gyógytest- nevelő Burján Zsuzsannát is a TF-en ismertem meg, elvégeztem a kézilabda-szakedzőit is, sőt, később a műszaki egyetemen közoktatás-vezetői diplomát is szereztem. Visszatérve előbb az ETO szervezési és módszertani előadója voltam, de kivártam, míg 1973 januárjában elhelyezkedhettem egykori nevelőiskolám- ban, a Mayer Lajos Gimnáziumban. Egy időben csupa régi mayeros diák alkotta a középiskola vezetőségét, én igazgatóhelyettesként mentem nyugdíjba. Elő- deim hivatástudatra, felkészültségre, jó pedagógiai módszerekre és a tanulók megbecsülésére tanítottak, ezt talán nekem is sikerült a későbbiekben tovább- adni. Volt kiknek, hiszen tanítottam a TF-en is, vezető tanáraként harminc évig irányítottam a végzősök gyakorlatát. De a legbüszkébb arra vagyok, hogy 1994-ben elindítottuk a speciális kézilabdaosztályt, gyakorlatilag az akadémiai képzés elődjét, amelyből sok későbbi kiválóság került ki.

– A sport iránt érdeklődők leginkább az edzői tevékenységéről ismerik…
– Korán kezdtem, főiskolásként már az Építők serdülő lány csapatánál dolgoz- tam, Győrben pedig az ETO Sportiskola keretein belül egy kiváló szakmai együt- tesben. Talán ezért is fejeztem be korábban a sportolói pályafutásomat, mert 1976 után az ETO kézilabdázóinak egy nehéz, de a nyolcvanas évek sikercsa- patát megalapozó idejében Ajtony Ákos edző segítője lehettem. A női ifjúsági válogatott edzőjének 1983-ban neveztek ki, legjobb eredményként egy konti- nensbajnoki negyedik hellyel (1992, Magyarország. A szerk.). Egyidejűleg a junior és a B-válogatottat is vezettem, ez a korszak másfél évtizede zárult le. A Textiles élvonaltól való búcsújával egyedül a gyárként ugyancsak nehéz helyzetben levő Richards próbálta menteni a város női kézilabdáját, és nem bántam meg, hogy ott is elvállaltam a szakmai irányítást. A legjobbakat, Csapó Erikát, Kocsis Erzsit, Csendes Editet ugyan könnyen el tudták vinni a nagyobb klubok, de a megmaradt társaság fiatalokkal, szerény körülmények között is a későbbi, akkor még különböző vállalatok által támogatott ETO alapjának volt tekinthető. A jelen sikereiről álmodni sem mertünk volna…

– Iskolai tanítás nélkül mivel telnek a napjai?
– Még nem jött el a pihenés ideje. Annak idején a legnagyobb örömömnek szá- mított, hogy sok tehetséges játékos került általam Győrbe és fejlődött sokszoros válogatott kézilabdázóvá. Hét évig veretlenül nyertük az ETO-val a serdülő- bajnokságot, közülük Kovacsics Anikó ma is válogatott. Segíthettem Görbicz Anita, Kindl Gabriella, Mehlmann Ibolya, Pigniczki Krisztina, Herr Orsolya és Anita, Bódi Bernadett, Bulath Anita, Mayer Szabina tehetségének kibontakoztatását, Szabó Melinda például a francia válogatottal ért fel a csúcsra. A fiúknál Csicsay Ottó nevelőedzője voltam, az Iváncsik testvéreknek, Tatai Péternek, Bánhidi Ben- cének tanárként segíthettem. Ilyen babérokra ugyan már nem törekszem, de a mai napig szakmai tanácsadó vagyok az Audi-ETO utánpótlásánál, így szinte mindennaposak az edzéslátogatási feladataim. Aztán 2006 óta nem hagyha- tom el az ETO XXL nevű együttest, azokat az egykori lányokat, akikkel járjuk a szenior- és masterstornákat.

Álló sor, balról: Pajor Jolán, Hanis Beáta, Magyaróvári Adrienn, Író Gyöngyi, Juhász Irén, Bagi Éva, Varga Márta, Tóthné Meikli Katalin, Garzó Jánosné, Horváth Lajosné vezető. Guggoló sor: Szabó Gáborné, Puskás Anikó, Fischer Gabriella, Langhmár Zsuzsanna, Bertalan Vera, Kovács Tiborné, Juhászné Tuifel Andrea, Kovács Erzsébet, Vigh Miklósné, Királyné Nagy Ildikó, Horváth Henrietta, Horváth Lajos edző.

Forrás: kisalföld.hu / Mohay Gábor