Kézilabda kupa

Az 1992-es beteljesülés előtt kereken egy évtizeddel, 1982 őszén merészkedett ki először a veszprémi csapat a kontinentális porondra. Tíz esztendő alatt háromszor is elérte az elődöntőt, mindháromszor a Kupagyőztesek Európa Kupájában, a KEK-ben, de ott rendre útját állták: 1986-ban a Barcelona, 1990-ben a Teka Santander, 1991-ben a TSV Milbertsho- fen. Utóbbi alkalommal a 20-15-ös hazai győzelmet Augsburgban 23-15-ös vereség követte, és a kiesés miatt Valerij Melnyik edző iszonyatos cirkuszt rendezett az öltözőben. A korabeli beszámolók szerint szódásüveg csapódott a falhoz – még jó, hogy ember nem –, a meg- rettent és megdöbbent játékosok és vezetők emellett azt is erősen furcsállották, hogy a sorsdöntő meccs előtt mesterük még a németekkel súgott-búgott. Akkor még nem tudták ezt mire vélni, de utóbb megértették, hiszen Melnyik nyáron a bajorokhoz szerződött.

A Bakonyban kevés könnyet ejtettek érte. Ez nem meglepő, mert a korábban Magyarorszá- gon katonai szolgálatot teljesítő tiszt sportemberként is úgy viselkedett, mintha a megszálló hatalom képviselője lenne, és ezen a rendszerváltás sem módosított. Valerij Melnyik – aki a szóbeszéd szerint hajdan Molnár álnéven játszott beállóst egy katonacsapatunkban – mód- szereit otthonról, a Szovjetunióból hozta, a CSZKA Moszkva kapusát egy ízben például azzal ösztönözte a szünetben, hogy ha így folytatja, mehet Szibériába. Ő viszont nyugat felé vette tőlünk az irányt, és búcsúzóul még odabökte, hogy ha egyszer nélküle is kupaelődöntőbe jutnak Élesék, mindenképpen küldjenek neki egy képeslapot. Aztán, láss csodát, a spanyol, azaz baszk Elgorriaga Bidasoán és a svájci RTV Baselen át máris a négy közé vezetett az út, és a fiúk meg is írták azt a bizonyos képeslapot. Sőt, mivel a dán GOG Gudmét is simán ki- verték (kettős győzelemmel, 50-40-es összesítéssel), a személyes találkozás is létrejött: Ana- tolij Jevtusenko vezetőedző betegsége miatt Melnyik sporttárs dirigálta a KEK-finálé első összecsapására Veszprémbe érkezett TSV Milbertshofent.

Fogalmazzunk úgy, visszafogott lelkesedéssel fogadták, az viszont kétségtelen, hogy puszta felbukkanása, látványa plusz motivációt, dacot gerjesztett a magyar fiúkban. A vendég ezt érzékelhette, mert szokásától eltérően igyekezett észrevétlen maradni, a május 2-i első fel- vonásra is semleges jóslásba bocsátkozott csak: „Ma két-három góllal nyer valamelyik gárda, de hogy melyik, arra nem merek tippelni.” Az első félidőben úgy tűnt, igaza lesz, 10-9-es hazai előnynél ért véget e játékrész. Szünet után viszont átszakadt a gát, elképesztő sebességbeli különbség mutatkozott a két fél között. Éles József vezette a rohamot, ez sem véletlen; Melnyik annak idején sokat jegelte a kispadon, amikor pedig beküldte, az is megesett, hogy valósággal belökte a pályára.

Sikerült nemes bosszút állni, a 24-14-es végeredmény minden képzeletet felülmúlt. Odaát pedig alul, de Melnyik megtalálta a felelősöket: „A második félidőben olyan rosszul bírásko- dott a két játékvezető, hogy azt érdemes lesz a feketeruhások nemzetközi továbbképzésein rossz példaként bemutatni. Nem adjuk fel, harcolni fogunk a visszavágón, hogy megvédjük tavalyi KEK-győzelmünket.” Érdemes egy gondolatot szentelni e „tavalyi KEK-győzelmünket” megfogalmazásnak. Micsoda szelektív memória! Hiszen Melnyik egy évvel korábban még veszprémi trénerként nem KEK-döntőt nyert, hanem elődöntőt vesztett. A litván, orosz bíró- párost azért némi okkal illette kritikával: a hétméteresek aránya 11:4 volt ide, a kiállításoké 14:8 perc oda. Más kérdés, hogy a tizenegy büntetőből hat kimaradt, igaz, odaát is csupán egy ment be a négyből.

Tíz gólnál persze nincs helye elégedetlenségnek, Joósz Attila vezetőedző is szinte lelkendezve mondta: „Akár tizenöttel is nyerhettünk volna, de ez is elég. Mindenki káprázatosan, az összes várakozásomat felülmúlva játszott.” Joósz mester a gárda egyetlen magyar tagjaként már nyert kontinentális trófeát – 1986-ban a Rába ETO élén az EHF-kupát –, de a játékosok első diadaluk felé tették meg a döntő lépést. Perger Zsolt kapus fogott, mint a frissen festett kerti pad, mégis társait dicsérte – „Úgy védekeztünk, hogy elvettük a németek kedvét még az élettől is.”  –, Éles József pedig megemlékezett Melnyikről is: „Most megmutattuk neki, mit tudunk mi, akiket ő tavaly gyakran mellőzött.”

Azért még egyszer meg kellett mutatni, mert a müncheni visszavágót senki nem tartotta lefutottnak. Felépült sérüléséből Igor Szazankov, aki edzőjével együtt hagyta ott Veszprémet a TSV Milbertshofen kedvéért, a 210 centinél is magasabb beállós, Valerij Szavko pedig valóságos ultimátumot kapott, amelyet a müncheni Abend Zeitung vasárnapi száma címében közölt: Szavko – nyolc gól, vagy nincs szerződés. A „toronydaru” ennek szellemében jelen- tette ki: „Megfelelek az elvárásnak, és győzelemre vezetem társaimat.”  Egyetlen gólra futot- ta tőle egész meccs alatt, de kezdetben úgy tűnt, nem a levegőbe beszélt. A hazaiak 3-0-ra rögvest megléptek, felrémlett az összeomlás lehetősége is. Ám csupán pár percre, mert félidőben már 9-8-ra az akkori főszponzora nyomán Bramac VSE-nek hívott vendég vezetett. A 47. percben, 14-12-es előnynél zúgott fel először a lelátóról a „Kupagyőztes, kupagyőztes” rigmus, a hajrában, 25-17-nél pedig már a „Gólkülönbség, gólkülönbség” hallatszott.

Az valóban példátlan volt: 27-20! Előzetesen még ilyen arányú vereséggel is kiegyeztünk volna, na de győzelem és összesítésben 51-34 lett belőle. A felgyógyult Anatolij Jevtusenko határozott mozdulattal söpört le magáról minden felelősséget, de legalább az ellenfelet méltatta: „Ehhez a vereséghez semmi közöm. Betegségem miatt nem én készítettem fel a csapatot a döntőbe. A Bramac ma azt csinált velünk, ami neki tetszett.” És ami nekünk is tetszett. Joósz Attila kijelentette, a sors igazságtalansága lett volna, ha ilyen sikersorozat után nem nyerik meg a KEK-et, majd hozzátette: „Tudtuk, hogy ellenfelünknek kockáztatnia kell, s eközben hibázni fog. Perger fantasztikusan védett, s a többiek is világszínvonalon játszottak.” A kapus leszögezte, „Ennyivel jobbak voltunk játékban és küzdeni tudásban. A végén leiskoláztuk őket.”, Éles József pedig bevallotta, ez élete egyik legboldogabb napja. Amit az sem keserített meg cseppet sem, hogy Melnyik, aki nálunk nem volt hajlandó egy értelmes összetett mondatot elmondani magyarul, nem egészen egy év után igyekvő német- séggel nyilatkozott a helyi kollégáknak. Sebaj, ez legyen a legnagyobb sikere – legyintettünk mi, a sajtótájékoztatón részt vevő újságírók is.

Abban ellenben erősen reménykedtünk, hogy a Veszprémnek lesznek ennél még nagyobb sikerei is. Ám ahogyan a győztes kupadöntőt három vesztes elődöntő előzte meg, úgy három vesztes finálé követte. 1993-ban és 1997-ben a KEK-ben a Marseille, majd az Elgorriaga Bidasoá, 2002-ben, a BEK-ben az SC Magdeburg kerekedett felül, míg 2008-ban, ismét a KEK-ben, a Rhein-Neckar Löwen felett végre megszületett a második diadal. Azóta három újabb vesztes aranycsata a mérleg, mindhárom a Bajnokok Ligájában, a kölni Final Fourban: 2015-ben a Barcelona, 2016-ban a PGE Vive Kielce, 2019-ben a Vardar Szkopje ellenében.

Ugye nem kell mondani, ha folytatódik e sorminta, mi vár ránk 2020-ban?

Forrás: MKSZ / Ballai Attila

A Bramac Veszprém SE 1991-92. évi magyar bajnok, Magyar Kupa-győztes
és KEK-győztes csapatának tagjai:

Bene Tamás, Béres László, Brenner László, Csoknyai István, Éles József, Gulyás István, Kalocsay Attila, Károlyfi Viktor, Lepsényi Sándor, Németh Csaba, Perger Zsolt,
Ljubomir Svajlen, Török Lajos, Igor Zubjuk, Zsigmond György, Jurij Zsitnyikov
Vezetőedző: Joósz Attila

A Bramac Veszprém SE eredményei a KEK 1991-92. évi kiírásában:

Nyolcaddöntő:
Bramac Veszprém SE – Elgorriaga Bidasoá (spanyol) 26-18 (idegenben) és 17-19 (otthon)
Továbbjutott a Bramac Veszprém SE 43-37-es összesítéssel.

Negyeddöntő:
Bramac Veszprém SE – RTV Basel (svájci) 31-20 (o) és 26-19 (i)
Továbbjutott a Bramac Veszprém SE, kettős győzelemmel, 57-49-es összesítéssel.

Elődöntő:
Bramac Veszprém SE – GOG Gudme (dán) 26-21 (o) és 24-19 (i)
Továbbjutott a Bramac Veszprém SE, kettős győzelemmel, 50-40-es összesítéssel.

Döntő:
Bramac Veszprém SE – TSV Milbertshofen (német) 24-14 (o) és 27-20 (i)
Kupagyőztes a Bramac Veszprém SE, kettős győzelemmel, 51-34-es összesítéssel.