Kézilabda kupa

– Utolsó hírünk éppen kétéves, amikor január elsején megszületett kislánya, Eszter. A karácsony és a szilveszter után még egy ünnep?

– Eszter még kicsi ahhoz, hogy megértse ennek jelentőségét, de persze megkö- szöntöttük ritka születésnapján. Nagyon szépen fejlődik, mind többet igyekszik a saját lábán közlekedni. Jó természetű, csak néha akaratos. Párommal Győrúj- baráton lakunk, de Esztert bölcsibe Győrbe hordom, miután féléves kora után már elkezdtem visszajárni dolgozni. Az Audi ETO utánpótlásánál vagyok kapus- edző, több korosztály képviselője tartozik a kezem alá. A hétköznapjaimat leköti az edzői munka, de segítséggel meg tudom oldani a gyakori Győrbe járást. A fiatalok hazai mérkőzésein kívül pedig természetes, hogy a mai felnőttcsapatot is megnézem a hétvégeken. 

– Harmincöt éves, sokan ebben a korban még aktívan játszanak. Nem hiány- zik a kapusposzt különleges adrenalinszintje? 
– Néha-néha még az edzéseken beállok, de őszintén szólva már nem baj, hogy nem kell lövést várva szembenézni az ellenfelekkel. Van a feladatomnak egy új dimenziója, a kapu mögül ma már jobban látom, hogy türelemmel, odafigye- léssel miként lehet a kis kapusoknak hasznára lenni, és bevallom, ez az élmény pótolja a régi személyes átélések varázsát. 

– Két évtizedes pályafutásából mire emlékszik a legszívesebben? 
– Minden helyszíne kedves volt számomra. Debrecenben volt az első klubom, majd jól éreztem magam Veszprémben is, a Barabásnál. Siófoki időszakomban lettem stabil válogatott, a fehérvári Albánál jó kis közösség tagja lehettem. Győr egészen más szintet képviselt, jó és kiváló sportemberektől tanulhattam, és itt volt a legjobb csapat, melynek sikereihez hozzájárulhattam. A válogatottban a legkedvesebb emlékem az első világversenyem, a 2012-es szerbiai Európa-baj- nokság az ott nyert bronzéremmel. 

– Van-e, volt-e olyasmi, amit utólag szívesen kitörölne a múlt történései kö- zül? 
– A világon semmi sincs, ami ezt indokolná. Az tett olyan emberré, amilyen vagyok, ami velem életem harmincöt éve alatt történt, és abban nincs meg- bánni való. Halkan jegyzem meg, mindig is a csendesebb típusúak között tartot- tak számon és így is fogadtak el. 

– Kapusként mi volt az erőssége és mit tartott hibájának? 
– A magasságom nagy előnynek számított, és ez párosult a nyugalmammal. A lövők sokszor nem tudták kiszámítani, meddig érnek majd el a kezeim. Mindig ügyeltem arra, hogy fejlődjek, mert könnyebb felérni a csúcsra, mint ott meg- maradni. Ha egy tehetség feltűnik, de hagyja, hogy kiismerjék a védési stílusát, hamar eltűnhet a süllyesztőben. Szerencse is kell a beéréshez, jó csapatok és jó edzők, bennem mindegyik edzőm látott lehetőséget és tett is azért, hogy még jobb legyek. A legtöbbet még Bíró Imrétől kaptam Debrecenben, majd pedig a mindenki által sokra tartott Karl Erik Böhnt tudnám kiemelni. Hibáim? Néha talán lehettem volna magabiztosabb, határozottabb, és a ma kapusainak egy-egy bravúrja után látható, jó értelemben vett őrültség sem volt jellemző rám… 

– Több mint két esztendő után hogyan látja a kapus Kiss Évát? 
– Sokáig nem akartam profi sportoló lenni, aztán életem középpontjába került a kézilabda. Nagyon nem gondolkoztam még a kérdésen, már csak azért sem, mert próbáltam megmaradni a régi Kiss Évának. De az biztos, hogy már más szemmel nézem az utódaimat. Sokáig benne voltam a mókuskerékben, de sikerült a sportban új kihívásokat találnom. 

– Mennyire előre tervezi az életét, a mindennapjait? 
– Bár pénzügyi, számviteli szakon egyetemi végzettséggel rendelkezem, nem tervezek a jövőre nézve lényeges váltást. Korábban előfordult, hogy mást akartam – például szerettem volna a pályafutásomat Debrecenben befejezni –, de az élet ezeket sokszor felülírta, és aztán kiderült, hogy úgy volt jó. Edzőként megvan a C licencem és a kapusedzői végzettségem, azt csinálom, ami az egyéniségemnek a legjobban megfelel, így nem is lenne értelme túl messzire nézni. A család és a gyereknevelés is életem fontos része, elégedett lehetek a sorsommal. Tíz fiatal kapusreménységgel foglalkozom, jó velük dolgozni és ha fejlődnek, már elégedett lehetek. Hogy melyikből lesz végül ismert kapus, az a jövő zenéje, mert magamról tudom, hogy erre a posztra huszonöt éves korára érik be az ember. 

Forrás: kisalfold.hu / Mohay Gábor