Kézilabda kupa

– Dél-Koreában, Inchon városában születtél, mesélnél egy kicsit a gyerekko- rodról?
– Szüleim elmondása alapján olyan gyerek voltam, aki nagyon szeretett a lab- dával játszani. Már gyerekkoromban kezdett körvonalazódni, hogy nagy érdek- lődést mutatok a labdajátékok iránt.

– Kinek a hatására kezdtél el kézilabdázni? Hogyan kezdődött a pályafutá- sod?
– Kezdetben focista akartam lenni, annak köszönhetően, hogy nagyon szeret- tem labdázni, majd édesanyám javasolta azt, hogy próbáljam ki a kézilabdá- zást is. Az általános iskolában, ahova jártam, volt egy kézilabdacsapat, ott kez- dődött minden.

– Mennyire népszerű sport a kézilabda hazádban? Mi fogott meg téged ebben a sportban?
– A kézilabda nem igazán népszerű sport Koreában, ez nem olyan, amit az emberek ismernek vagy szeretnek. Úgy hiszem, azért szerettem meg ezt a sport- ágat, mert egyfajta labdajátéknak fogtam fel.

– 2019-20. évi szezon mérföldkő volt az életedben, hiszen Európába költöz- tél, hogy a Paris 92-ben folytathasd pályafutásodat. Nehéz volt meghozni ezt a döntést? Mi volt a motivációd?
– Mindig is az volt az álmom, hogy Európába menjek, és ott kézilabdázzak, meg akartam tapasztalni milyen érzés magasabb szinten játszani.

– Miben látod a legnagyobb különbséget az európai és az ázsiai kézilabdázás között? Mennyire lehet ötvözni ezt a két kultúrát?
– Úgy vélem, hogy Európában nagyon sok erős csapat van. Kondicionális ké- pességek és gyorsaság tekintetében az ázsiai játékosok nem igazán tudják fel- venni a versenyt az európaiakkal, viszont a koreai játékosok a kognitív képes- ségek terén erősek.

– Mit szeretnél még elérni klub és válogatott szinten pályafutásod során?
– Elsősorban a Bajnokok Ligája, a Magyar Kupa és a Magyar Bajnokság meg- nyerése a célom, az addig vezető úton pedig minél több tapasztalatot szeret- nék szerezni és természetesen szeretnék minél hosszabb ideig sérülés nélkül ját- szani. Fontos számomra, hogy az edzőm taktikáját minél jobban elsajátítsam, ami azért is érdekes, mert nagyon hasonlít ahhoz, amit gyerekkoromban ját- szottam Koreában. A dél-koreai kézilabda-válogatott a generációváltás küszö- bén áll, szóval én is kíváncsian várom, hogy mit hoz a jövő.

– Mivel szereted leginkább tölteni a szabadidőd? Van hobbid?
– Szeretem feltérképezni a környéket vagy kirándulni egy jó nagyot, viszont jelen- leg úgy tűnik, hogy ez lehetetlen a sűrű időbeosztás miatt. Hobbijaim közé tartozik a zenehallgatás, különféle figurák készítése vagy éppen legózás, továb- bá szeretek különböző játékokkal játszani.

– Hogyan jellemeznéd magad a pályán és azon kívül?
– Amikor a pályán vagyok próbálom a legjobbomat nyújtani a meccs alatt, igyekszem a játék ritmusát felvenni, továbbá jól megoldani a szituációkat. Amikor a padon ülök, figyelem a játékosokat a pályán, és átgondolom, hogy nekem mit kellene tennem, valamint teljes szívvel támogatom a csapattársakat, hogy ezáltal is emeljük a csapat morálját.

– A nemzeti válogatottban és a Győri ETO-ban is a 11-es mezszámot viseled, miért?
– Annak idején, amikor csatlakoztam a felnőtt mezőnyhöz, a 11-es számmal el- látott mezt kezdtem el hordani. Nincs semmi különös történet mögötte, a nem- zeti válogatottban is a 11-est választottam, szóval ebből a szempontból mond- hatjuk, hogy közel áll hozzám. Mostanra viszont már ezt a számot részesítem előnyben.

– Már többször játszottál a magyar bajnokságban és a Bajnokok Ligája soro- zatban hazai pályán, s tapasztalhattad, hogy a szurkolók nyolcadik játékos- ként állnak a csapat mellett. Milyen érzés egy ilyen közönség előtt pályára lépni?
– Koreában soha nem játszottam annyi néző előtt, mint amikor idejöttem. Úgy érzem, hogy sok szurkoló drukkol nekem, azt is mondhatjuk, hogy együtt dolgo- zunk a sikerekért. Minden pillanata bizsergető érzés, aminek hatására még jobban tudok a játékra fókuszálni, és ezek a dolgok teljes mértékben ösztönöz- nek engem.

Forrás: Győri Audi ETO KC honlap