Kézilabda kupa

A női NB I-ben 1979-től szereplő dunaújvárosi női együttes egészen az 1993-94-es idényig középcsapatnak számított. Az ekkor elért 4. helye, majd az egy évvel később elnyert KEK-trófea révén a folyamatosan erősödő klub azonban szintet lépett, de a dimenzióváltás, azaz a honi elsőség begyűjtése váratott magára. A csapat egyre feljebb tornázta magát az első osz- tály tabelláján, ám még az 1996/97-es szezonban is úgy lett ezüstérmes, hogy tetemes, hat pontos hátránnyal zárt a magyar válogatott magját adó Ferencváros mögött. 1997. május 21-én a klub Zsiga Gyulát nevezte ki vezetőedzőnek. A tréner korábban a Vasassal szerepelt már BL- és City-kupa fináléban is, ám csapata mindkétszer veszített. Ekkor érkezett Dunaújváros- ba az amúgy is erős játékoskerethez többek között a kapus Farkas Andrea, a balátlövő Mátéfi Eszter, a beálló Bohus Beáta és a védőspecialista Oblisz Anita.

Az új edzővel és a felfrissített játékoskerettel – ne feledjük, akkor már több éve a csapat meghatározó tagja volt Bojana Radulovics, vagy éppen Siti Beáta – az együttes szárnyalni kezdett. A Dunaferr a bajnokságban nem tudott hibázni, mind a 26 találkozóját megnyerte, a Ferencvárost hazai pályán 27-23-ra, idegenben 26-22-re győzte le. Érdekesség, hogy 1998 tavaszán a válogatottat is a két élcsapat edzői, Zsiga Gyula és az FTC-mester Németh András irányították társ-szövetségi kapitányként.

Az EHF-kupában nem tudott hibátlan maradni az együttes, de ezt senki sem bánta. A horvát Szamobort a nyolcaddöntőben oda-vissza felülmúlta, a norvég Byasen már keményebb diónak bizonyult, legalább is idegenben (23-24), ám hazai pályán keresztülgyalogolt riválisán az Újváros (35-19), hogy aztán az elődöntőben a spanyol Elda Prestigio se okozzon gondot számára (35-23, 26-26). A fináléba kisebb meglepetésre a másik ágról a szlovák Beszterce- bánya jutott be, a Dunaferr pedig már a döntő első, idegenbeli találkozóján megalapozta végső sikerét, hiszen – Radulovics nyolc találatának is köszönhetően – 26-22-re győzött. 1998. május 16-án gálaelőadásra gyűltek össze az újvárosi szurkolók, és nem is kellett csalódniuk, Zsiga Gyula csapata 34-27-re győzött, elhódítva ezzel az EHF-kupát! A tréner elmondta: „Csapatunk az elmúlt időszakban nagyon sokat fejlődött, erősödött, ennek köszön- heti a sikersorozatot. A következő évadban a BL-ben indulunk, de ahhoz, hogy ott is sikere- sek lehessünk, erősítenünk kell.”

Előbb még a csapat előtt állt Szekszárdon a Ferencváros elleni Magyar Kupa-döntő, amelyet az újvárosiak büntetőkkel megnyertek (23-23 után 26-24), igaz, a hajrában előfordult, hogy az FTC hármas (!) emberhátrányban játszott. Huszonkét év után talán már elmondható, és az akkori győztesek örömét sem rontjuk el azzal, ha megjegyezzük: nem a játékvezetők remek- léséről szólt az 1998-as szekszárdi kupadöntő… A Dunaferr sikerének értékét ez nem csök- kentette, hiszen Radulovicsék tripláztak: ahol csak elindultak, nyertek. És hol volt még a vége?!

Az 1998/99-es szezonra néhány fiatal játékos mellett az FTC-ből Takács Gabriella érkezett a balszélre a Dunaferrhez, az együttes magja viszont változatlan volt. Az előző szezonhoz képest 1999 februárjáig nem tűnt ellenállhatatlannak a csapat, az FTC otthonában remek találkozón döntetlent játszott, ám bajnoki címét nem fenyegette veszély, két ponttal zárt a Ferencváros előtt, jobb egymás elleni eredménnyel, mely voltaképpen három pontos előny volt. Végül a Magyar Kupát is behúzták Farkas Andreáék, a hazai pályán lejátszott fináléban 31-25-re verték a fővárosi zöld-fehéreket.

Ennél jóval nagyobb hullámvasutazás jellemezte az együttes Bajnokok Ligája útját. A BEK-et, illetve a BL-t 1989-98 között hétszer megnyerő, címvédő osztrák Hypo Niederösterreich a csoportkörben kétszer is egy góllal győzte le a vasgyári gárdát (26-27, 23-24), de a román Valcea ellen is megszenvedett a csapat (24-21, 24-23). A csoportkört követően azonban a Dunaferr számára mintha új sorozat kezdődött volna, amely nem a párharcok magabiztos megnyeréséről szólt, hanem a hallatlan küzdeni tudásról és akarásról. A negyeddöntőben a dán bajnok Ikast ellen a hazai pályán elért 28-23 jó eredménynek tűnt, ám a visszavágón a 38. percben 19-11-re, két perccel később 21-13-ra a dánok vezettek, innen azonban – ahogy Zsiga Gyula fogalmazott – Münchhausen báróként húzta magát ki a bajból az együttes, és az utolsó húsz percet 9-4-re nyerve végül biztosan jutott tovább a 25-22-es vereséggel, még úgy is, hogy a térdét fájlaló Radulovics szinte alig tudott pályára lépni.

A dráma tovább tetőzött a Hypo Niederösterreich elleni elődöntőben, pedig a 24-20-as idegenbeli vereség nem azt sugallta, hogy sok esélye lenne a Dunaferrnek a döntőbe jutásra. Az akkor éppen Kovács László által edzett osztrák sztáralakulatot abban az időben ritkán győzték le öt góllal, legfeljebb akkor, ha mindez a továbbjutását nem fenyegette. (Efféle bravúrt 1996-ban vitt véghez csapat az osztrákok ellen, akkor a horvát Kapronca 17-13-as vereségét követően nyert hazai pályán 25-20-ra – ez a bravúr a Podravkának  Bajnokok Ligá- ja győzelmet jelentett.) A visszavágó előtt azonban mintha valami lett volna a levegőben, még akkor is, ha a sérült Radulovics nem játszhatott. Először került sor kézilabda-mérkőzés az újvárosi Jégcsarnokban, négyezer őrjöngő néző előtt, és a feszültséget nem viselte mindenki jól. Óriási perpatvar támadt abból, hogy a csalódott és feldühödött Hypo vezér, Gunnar Prokop nekiesett a Dunaferr elnökének, Szabó Józsefnek. A magáról megfeledkezett osztrákot a biztonságiak választották le a magyar klubvezetőről, a dolog természetéből faka- dóan némi lökdösődés kíséretében. A Hypo Niederösterreich ráadásul óvott is, mivel a klub véleménye szerint egy óra-visszaállítás miatt 12 másodperccel tovább tartott a meccs. Az óvást elutasították. A Dunaferr 100 ezer schillinges büntetést kapott, egy vétkesnek talált rendezőt és Szabó József klubelnököt pedig egy évre eltiltották az egyesület nemzetközi mérkőzéseinek látogatásától. Az EHF korifeusainak döntése alapján Gunnar Prokopot ártat- lannak vélték. Lelkük rajta…

A találkozó azonban nem emiatt maradt leginkább emlékezetes. A Dunaferr sokáig szenve- dett, a szünetben két góllal vezettek az osztrákok, és a vége előtt tíz perccel is 20-20 volt az állás. Nem sok jel mutatott arra, hogy magyar örömünnep lesz a vége. Majd jött Siti Beáta, Mátéfi Eszter, no meg a fenomenálisan védő Farkas Andrea, a rendes játékidő vége előtt hét másodperccel pedig 23-20-as újvárosi vezetést mutatott az eredményjelző, amikor Mátéfi hetest lőhetett. Az erdélyi születésű, világbajnoki ezüstérmes és olimpiai bronzérmes klasszis addig ötből ötöt lőtt be, és a hatodiknál sem hibázott. 24-20, teljes „meccsnull” lett a rendes játékidő vége, így a döntőbe jutást büntetők döntötték el. Az első öt sorozatot követően 4-4 volt az állás. Ekkor már egy hiba akár végzetes is lehetett. Karkut a felső lécre pattintott, de Balogh nem tette fel az i-re a pontot. Morhammer bevágta, előny a vendégeknél, így óriási súly nehezedett Simics Juditra, de ő elbírta. Vaszkova rettenetesen rosszul, fölé lőtt. Mátéfi másodszor állt oda döntő helyzetben, négyezren skandálták a nevét, de ez sem volt elég. Farkas ezt követően kitalálta Bozsovics gondolatát, és jött Takács Gabriella. Egy lövő csel, aztán még egy, lendült a kar – és a labda ott táncolt a hálóban! Takács Gabi pedig futásnak eredt. Nyomában az egész csapattal, fülében ezrek örömittas ordításával. A döntőbe került a Dunaferr! Aki ott volt, nem felejti el, aki televízióban látta, az sem, és arra talán már nem is emlékeznek sokan, hogy a mérkőzést egy már régen jobblétre szenderült "sportcsatorna kísérlet", a Hungarosport közvetítette.

A finálét sokan ujjgyakorlatnak gondolták a szlovén Krim Ljulbjana ellen, és az újvárosi mérkőzés első félideje alapján annak is tűnt, Bohus Beáta álomjátékkal rukkolt elő, a Dunaferr pedig szünetre tetemes előnyt harcolt ki (16-11). Fordulás után feléledt a Ljubljana, és csupán 25-23-ra kapott ki. Mindez a visszavágó előtt az Újvárost nem altatta el, a szlovén fővárosban nagyon bátran, profin játszott, a kettős győzelemre is volt esélye, végül 26-25-ös vezetést követően a Dunaferr már ünnepelt, amikor egy pontot még megmentett a Krim Ljulbjana, ez azonban nem változtatott semmin: Bajnokok Ligája győztes lett a magyar csapat!

Zsiga Gyula így értékelte a sikert: „A BL-sorozatról két momentum jut eszembe a mai napig is. Az egyik a Hypo elleni hazai elődöntő, annak a hangulata, atmoszférája, azon belül is a hétméteres-párbaj. Azóta is borsódzik a hátam, ha rá gondolok. A másik momentum az a pillanat, amikor Ljubljanában a döntő előtt a csarnoknál fogadtak minket a szurkolóink. Ezek után nem jöhettünk haza a kupa nélkül.”

A slusszpoén még hátra volt: 1999 szeptemberében a Viborgban rendezett európai Szuper-kupa-döntőn az EHF-kupa győztes dán házigazdát, a Viborg HK együttesét és a KEK-címvédő norvég Baekkelagetset egyaránt 28-27-re győzte le a Dunaferr, így lett teljes a Grand Slam. Az európai Szuper-kupa siker egyszersmind egy korszak végét is jelentette, hiszen a Dunaferr az 1999/2000. évi idényben nem tudta folytatni a sikerszériát (a bajnokságot ismét a Ferencváros nyerte, az újvárosiak pedig a legjobb nyolc között búcsúztak a Bajnokok Ligájától), de ez már egy másik történet…

Bár 1995-99 között négy év alatt a csapat a Bajnokok Ligáját, a Kupagyőztesek Európa Kupáját, az EHF-kupát és az európai Szuper-kupát is elhódította, a játékosok közül – és a címek kapcsán a magyar kézilabdázók összességét nézve – egyedül Siti Beáta volt tagja valamennyi együttesnek. Utolérni ebben az összevetésben pedig már soha senki nem fogja, hiszen a KEK megszűnt, az európai Szuper-kupa döntőt pedig jó ideje nem rendezték meg, így az ő rekordja csúcs az örökkévalóságnak.

Mai fejjel szinte elképzelhetetlen, ám jól jelzi a magyar női kézilabdázás akkori erejét, hogy a mindent besöprő együttesben mindössze „másfél” külföldi szerepelt: az 1999-ben magyar állampolgárságot szerző, később magyarként olimpiai- és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnoki bronzérmes, mindhárom nagy világversenyen gólkirálynő, kétszer a világ legjobbjának választott, és a határ mentén magyarok között (is) felnövő Bojana Radulovics; valamint a második számú kapusnak számító szlovák Marianna Hamerliková.

Forrás: MKSZ / Liszkay Gábor

 A Dunaferr mérlege a két szezonban:
NB I: 48 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség
Bajnokok Ligája: 9 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség
EHF-kupa: 6 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség
Európai Szuper-kupa: 4 mérkőzés, 3 győzelem, 1 vereség

A Dunaferr 1997/98-as és 1998/99-es bajnoki és Magyar Kupa győztes,
EHF-kupa győztes (1998), Bajnokok Ligája-győztes (1999)
és Európai Szuper-kupa győztes (1999) együtteseinek tagjai:
Balogh Beatrix, Bohus Beáta, Csendes Edit, Farkas Andrea, Ferling Bernadett,
Marianna Hamerlikova, Kerner Krisztina, Kocsis Erzsébet, Mátéfi Eszter, Oblisz Anita,
Bojana Radulovics, Sávolt Erika, Simics Judit, Siti Beáta

Az 1997/98-as szezonban volt a csapat tagja:
Mátyás Auguszta, Mezőségi Irén

Az 1998/99-es szezonban volt a csapat tagja:
Brigovácz Nikoletta, Gáspár Gabriella, Kévés Renáta, Nagy Ivett, Pálffy Zsuzsa,
Takács Gabriella

Vezetőedző: Zsiga Gyula