Kézilabda kupa

Úton a harmadik Bajnokok Ligája győzelem felé 1. rész

 

Úton a harmadik Bajnokok Ligája győzelem felé – 1. rész

 

„A siker kulcsa, mint mindig, a Csapat!” 

 

A drámai véget érő 2015-16. évi női Bajnokok Ligája döntő (a Győri Audi ETO KC hosszabbítás után hétméteresekkel 29-26-ra kikapott a CSM Bucuresti együttesétől) után a klubvezetésnek és a játékosoknak egyetlen célja maradt: újra kiharcolni a Final Fourba való jutást, s ott a lehetőségekhez mérten elhódítani a díszes serleget. Ehhez adva volt minden, mivel a csapat magja együtt maradt, a meghatározó játékosok közül mindössze hárman (Kovacsics Anikó, Linn Sulland, Ida Alstad) távoztak, s egy játékos érkezett (Nora Mörk). A legnagyobb erősítésnek azonban az látszott, hogy felépültek a sérültek (Tomori Zsuzsanna, Bódi Bernadett) és a korábbi sérültekre (Eduarda Amorim, Görbicz Anita, Orbán Adrien) is egyre jobban számíthatott Ambros Martín vezetőedző. Ennek ellenére a felkészülést némileg árnyalta, hogy az olimpián járt játékosok (Eduarda Amorim, Yvette Broch, Nycke Groot, Kari Aalvik Grimsbö, Heidi Löke és Nora Mörk) csak később kapcsolódhattak be a felkészülésbe.
          Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) a 2016-17. évi női Bajnokok Ligája 16 csapatos főtábláján (csoportmérkőzések) 13 csapatot kiemelt, hozzájuk csatlakozott a három selejtező csoport győztese. A 16 csapatot erősorrend és egyéb szempontok alapján négy kalapba osztották be. A Győri Audi ETO KC az 1. kalapba került ZsRK Buducnost (Montenegró), a HC Vardar (Macedónia) és a Larvik HK (Norvégia) csapataival egyetemben. A főtábla csoportjainak sorsolását 2016. július 1-jén tartották meg a SELECT dániai központjában. A négy kalapból húztak egy-egy csapatnevet, miközben figyelembe vették, hogy azonos országok csapatai nem kerülhetnek egy csoportba.  A Győri Audi ETO KC a CSM Bucuresti (a címvédő), az FC Midtjylland (a dán bajnok) és a  HK Rosztov Don (orosz ezüstérmes, szabadkártyával nevezett) együttesekkel a C-csoportba került. „Halálcsoport!”jelentették ki a szurkolók és a szakemberek egyaránt, s nem sok esélyt adtak a dán csapatnak a tovább jutásra, a Rosztov Dont pedig egyenesen a Bajnokok Ligája esélyeseként emlegették, a címvédő bukaresti gárdáról már nem is beszélve. Az erőviszonyokat nézve még az is felötlött egyes pesszimista szurkolók fejében (néhány sportoldalon számos komment bizonyítja ezt), hogy az ETO még ki is zuhanhat a csoportból.

          Szerencsére a szakvezetés és a játékosok fejében fel sem merült az utóbbi forgatókönyv, néhol magabiztos játékkal, mindössze egy vereséget összeszedve, biztosan nyerték a „halálcsoportot); hat pontot átmentve a középcsoportba.

 

2016. október 15., Győr
Győri Audi ETO KC – FC Midtjylland
31-19 (16-7)

 

Hat és fél perc. Nagyjából eddig volt izgalmas a mérkőzés. A győriek két gyors góljára és Hársfalvi találatára egyaránt jött válasz, de 3-3 után már nem volt kérdés: Mörk és Groot megállíthatatlan volt, Grimsbö sorban hozta a bravúrokat – már amikor egyáltalán lövésig jutottak a Győr ellen az előző kiírásban egyszer nyerő és egyszer ikszelő dánok (11-3). A 24. percben már tízzel vezetett az ETO (15-5), a vendégek pedig gyakorlatilag csak beállóból tudtak bármiféle veszélyt kialakítani, cserébe a túloldalon Löke is megszórta magát (16-7). A fordulást követően egy 3-0-s sorozat átmenetileg fellelkesítette a vendégeket (17-10), de a győriek gyorsan lenyugtatták a kedélyeket, Mörk távoli lövésével pedig már 11 volt a felek között (21-10). A dánok az 54. percben feljöttek nyolc találatra (25-17), majd Broch vezérletével  4-0-s szériával biztosították, hogy ez a félidő is a győrieké legyen (31–19).

Ambros Martín: Köszönjük a gratulációt és ezt a remek mecset. Nem felejtette el a csapatom, hogy milyen nehéz meccseket vívtunk a tavalyi évben, benne volt a fejünkben a legelső pillanattól és a legjobbat akartuk mutatni. Nagyon jó, hogy így tudtunk kezdeni, két ponttal a zsebünkben, de azt is el kell, hogy mondjam, tisztában kell lennünk azzal, az ellenfél két legjobb játékosasa nem tudott ma itt lenni. De az a legfontosabb, hogy ha igazi csapatként működtünk, ilyen fantasztikus játékot tudtunk produkálni. A kezdeten túl vagyunk, nagyon nehéz a csoportunk, nem dőlhetünk hátra, ezt a győzelmet úgy kell értékelnünk, mint egy hosszú út elejét.”

Kristiensen Kristian Bolgrup:Először is gratulálok a Győrnek, nagyon magas szintű játékot mutattak. Ahogy lehetett látni a meccsen, ma sokkal jobbak voltak, mint mi. Néhány játékosom már játszott ebben a csarnokban, de a szurkolók felől érkező nyomás és a pályán tapasztalt kemény játék nagyon sok volt ma nekünk. Problémáink voltak az egy-egy elleni játékban főleg a fizikai hátrányunk miatt. Valóban pozitívnak kell maradnunk, meg kell keresnünk a pozitívumokat. Új csapatunk van, megpróbálunk előre nézni.”

 

2016. október 22., Rosztov Don
HK Rosztov Don – Győri Audi ETO KC
27-28 (14-12)

 

Továbbra is Tomori Zsuzsanna nélkül menetel a Győri ETO, ezúttal a jócskán megerősödött orosz kirakatcsapathoz, a Rosztov Donhoz látogatott a magyar bajnokcsapat. Az első percekben gólképtelen volt a győri együttes, majd Groot törte meg a gólcsendet a 4. percben egy remek lövéssel. A kezdeményezést magához ragadta a Győr,  Mörk és Bódi találataival egy-egy góllal vezetett az ETO, a Rosztov azonban mindig egyenlített (20. perc, 7-7). Két perc múlva kettős emberhátrányba került a vendégcsapat, ám ez nem zavarta Amorimot, hatalmas gólt ragasztott Lunde kapujának bal felső sarkába. Hazai időkérés után hullámvölgybe került az ETO, a Rosztov Don előbb egyenlített (11-11), majd ez első játékrész végére az eredményt is megfordította (14-12). A fordulás után felzárkózott az ETO, miközben Kiss Éva egy hetest hárított (35. perc, 17-16). A szokásos hullámvölgy ezúttal is beköszöntött, Vjahirjeva és Manaharova remek játékával négygólos előnyre tettek szert a hazaiak (41. perc, 21-17). Ekkor Mörk megrázta magát, és több góllal, valamint remek passzokkal meccsben tartotta az ETO-t, olyannyira, hogy újra döntetlent mutatott az eredményjelző tábla (48. perc, 22-22).  Jan Leslie Lund időt kért, mely jót tett a csapatának: Barbosa vezetésével újra három gól a hazai csapat előnye (52. perc, 25-22). A hajrában Grimsbö rendkívül fontos védéseket mutatott be (ő is megfogott egy hétméterest), támadásban pedig jelentősen feljavult a győri együttes: Bódi, Amorim és Mörk két góljával újra egyenlő volt az állás (57. perc, 26-26), sőt Löke góljával már a vendégcsapatnál volt az előny (26-27). Győri vezetéssel kezdődött a mérkőzés utolsó perce, ráadásul Korsós újabb gólt szerzett, amivel nagyon nehéz helyzetbe hozta a Rosztovot. Manaharova találatával közelebb zárkózott az orosz gárda, de az egyenlítésre már nem maradt ideje (27–28).

Ambros Martín:Elégedett vagyok az eredménnyel, a játékkal azonban nem. Remek ellenfél ellen küzdöttünk nagyot, az erőnket megmutatta, hogy végig hittünk magunkban, és sikerült megfordítani a meccset. Örülök, hogy egy olyan napon is győzni tudtunk, amikor nem sikerült a legjobbat nyújtani. Gratulálok a csapatomnak.”

Lund Jan Leslie:Gratulálok a Győrnek. Jól sikerült a felkészülésünk a meccsre, apróságok döntöttek, de most Győr a világ legjobb csapata! Nem elég 55 percig vezetni, végig kell ellenük koncentrálni!”

 

2016. október 28., Bukarest
CSM Bucuresti – Győri Audi ETO KC
24-27 (13-9)

 

A két csapat legutóbbi az előző kiírás döntőjében csapott össze egymással, akkor a bukarestiek hétméteresekkel diadalmaskodtak. A győriek jól kezdték a mérkőzést, a találkozó elején rendre magukhoz ragadták a kezdeményezést, és az első negyedóra végén két góllal vezettek – igaz, közben Grimbsö térdsérülése miatt kivált a játékból (5-7). A házigazda ezt követően erőre kapott, és Gulldén remek játékával öt perccel később már két góllal a bukarestiek vezettek (9-7). A győriek ekkor nem találták a játék ritmusát, sorra kapták a két perceket, Amorim a 16. percben már a második kiállítását gyűjtötte be, ezért a későbbiek folyamán cserélni kellett védekezésben. Ez meg is látszott az eredményen, a hazai gárda négy gólos előnnyel vonult pihenőre (13-9). A szünet után Gulldén átlövésével először (és utoljára) volt közte öt (14–9), de a Rosztov Don elleni mérkőzéshez hasonlóan a magyar csapat ezúttal is a második félidőre pörgött fel igazán és Amorim, valamint Löke vezérletével folyamatosan zárkózott fel ellenfelére. Olyannyira, hogy a 40. percben már egál volt az eredmény Görbicz egész pályáról megeresztett üres kapus góljával (16–16). Ezt követően a győriek vették át az irányítást, a 45. percben időt is kellett kérnie a hazai csapatnak (18–20). A Grimsbö helyén szereplő Kiss Éva kiválóan helyettesítette poszttársát, több bravúros védést is bemutatott. Ezen a mérkőzésen tarthatatlan Bódi hatodik találatával először volt három a magyar fór, és az 55. percig nem is tudott közelebb zárkózni a címvédő (21–24). Az utolsó percekben még volt egy felzárkózási kísérlete a bukarestieknek, a korábbi győri Bradeanu találatával egyre hozta fel a csapatát (24–25), de a győriek képesek voltak megújulni, s Löke, majd Mörk góljaival lezárták a mérkőzést (24-27)

Ambros Martin:Sokat kellett emberhátrányban játszani, de a mai meccs jó példa, hogy sosem lehet feladni. Az erő és a szellemiség, ami minket jellemez, az, ami átsegített minket. Sokkal jobban kell figyelni a meccsek kezdésére, hiszen múlt héten és most is gyengébb első félidőt produkáltunk, ezen változtatni kell majd.”

Jakob Vestergaard:Ellentétes félidőket láthattunk, az elsőben a jelenlegi maximumunk környéken játszottunk, de a második félidőben Kiss Éva és Amorim kitűnő teljesítménye visszavetett bennünket, elvesztettük az önbizalmunkat, és nem sikerült utolérni a győrieket.”

 

2016. november 4., Győr
Győri Audi ETO KC – CSM Bucuresti
33-25 (11-13)

 

Vakarhatta a fejét Ambros Martín a mérkőzés előtti órákban, hiszen ő sem sokkal korábban értesülhetett róla, hogy Heidi Löke anyai örömök elé néz, s ebben az idényben már nem lép pályára.  Hogy az ő hiánya miatt történt-e, nem tudni, az ETO mindenesetre nagyon indiszponáltan kezdett támadásban, a második gólját a 11. percben szerezte. A védekezés azonban rendben volt, így a vendégcsapat  csak 3-2-re tudott „elhúzni”.  Ezután javult a helyzet, Amorim és az önmagával elégedetlen Görbicz is többször bevette a vendégkaput, amelyet Mörk bombái sem kíméltek. Sikerült visszavenni a vezetést (21. perc, 8-7), de a játékrész hajrájában ismét becsúszott néhány hiba, így a szünetben két góllal a címvédő állt jobban (11-13). Adva volt tehát a feladat, ismét a második félidőben kellett fordítania és megnyernie a meccset a Győrnek. Szűk 15 perc alatt sikerült utolérni az egyre fáradó vendégcsapatot utolérni (44. perc, 20-20), s innen már „sétagalopp” volt a mérkőzés. Mindez köszönhető elsősorban Mörk gólerős játékának, aki a második félidőben már egyértelműen vezéréve vált a zöld-fehéreknek, 11 góllal zárt. A másik főszereplő Kiss Éva volt, aki hetest fogott, és ziccerek sorát hárította. A vendégeknél csak a francia Niombla és a montenegrói Mehmedovics játszott átlag felett, de a rolót lehúzó Kiss utóbbit is elbizonytalanította a végére (33-25). Nyolcgólos győzelmével a Győri Audi ETO KC továbbra is százszázalékos, és két fordulóval a vége előtt továbbjutott csoportjából a középdöntőbe.

Ambros Martín:A siker kulcsa ma is, mint mindig, a Csapat! Minden meccsen van egy játékos, aki hátára veszi a csapatot. Nehéz volt Heidi nélkül pályára lépnünk, de örömmel tölt el bennünket, hogy ilyen fantasztikus dolog történik vele. A csapatnak azonban nagyon jó teszt volt arra, hogy megmutassuk, milyenek vagyunk egyik legjobb játékosunk nélkül. A továbbiakat tekintve feladatunk, hogy alaposan feltárjuk és kielemezzük a mérkőzéseinkre jellemző hullámzó teljesítmény okait. Várjuk a következő állomást.”

Vestergaard Jacob: A második félidő katasztrófa volt számunkra, az elsővel azonban elégedett vagyok. A másodikban mutatott teljesítményünk óriási csalódás nekem, a védekezésünk felpuhult, ami annak is köszönhető, hogy Mörk fantasztikusan támadt ellenünk, Kiss Éva a kapuban pedig zseniális teljesítményt nyújtott. Könnyű hibákat kezdtünk el elkövetni, ezek miatt is mondhatom, hogy csalódott vagyok a teljesítményünket illetően. Gratulálok az ETO-nak. Nem egyszerű elveszíteni egy kulcsjátékost, de nem voltunk elég jók ahhoz, hogy ma ezzel éljünk. Vissza kell térnünk a munkához, nagyon nehéz meccsek várnak még ránk.”

 

2016. november 12., Ikast
FC Midtjylland – Győri Audi ETO KC
27-23 (15-10)

 

A százszázalékos és már biztosan középdöntős Győr a hazai pályán még veretlen Midtjyllandhoz látogatott. A továbbjutás ellenére korántsem volt tét nélküli a magyar csapatnak az ütközet, hiszen a csoport többi tagjának a sorsa is közvetve az ETO kezében volt. Tudták ezt jól a dánok is, akik már egy pont megszerzésével is bebiztosíthatták a továbbjutásukat. A Bajnokok Ligája himnusz alatt látott elszántságot a mérkőzésen is megmutatta a dán csapat, a mérkőzés első perceiben egyből magához ragadta a kezdeményezést. Bő tíz perccel a kezdést követően Jörgensen góljával már öt góllal vezettek a hazaiak (7-2). Győri szempontból a későbbiekben sem lett jobb a játék képe, sőt, öt perccel az első félidő vége előtt hét góllal vezetett az életéért küzdő hazai gárda (21. perc, 12-5), ez a félidő végére lecsökkent öt gólra (15-10). A fordulást követően valamelyest beindulni látszott a győriek játéka, Broch vette hátára a csapatot. A második játékrész nagy részében 3-4 gól maradt a dánok előnye, a sorsfordítónak tűnő támadásokat azonban rendre elrontotta az ETO. Négy esetben is (37., 43., 48., 55. percben) támadhattak a mínusz kettőért, ám mindig közbe jött „valami”, s az ellenfél volt eredményes. Ambros Martín támadásban és a védekezésben több taktikai variációt és felállást kipróbált, de egyik sem hozta meg a kívánt eredményt.  A hazaiaknál kiemelkedett a 8 gólig jutó Jörgensen, és az 5-5 találattal záró Kristiansen, Burgaard kettős, s a három játékos gólerősségének köszönhetően megérdemelten nyerte meg a mérkőzést a hazai csapat (27-23). A Győr Audi ETO KC a Midtjylland elleni fiaskóval elveszítette veretlenségét, ezzel az is biztossá vált, hogy a Rosztov Don számára már a csoportkörben véget érnek a küzdelmek, a magyar csapat pedig nem visz maximális pontot a középdöntőbe.

Ambros Martín: „A mérkőzés eleje sajnos megint nem sikerült jól, kialakult egy nagy hátrányunk, amelyet a végéig nem sikerült már ledolgoznunk. Az első félidőben sok hibával játszottunk, nem értük el a saját magunk átlagos szintjét sem. A második félidőben többször próbáltunk két gólra felzárkózni, de sajnos ez nem sikerült. Talán túl magabiztosak voltunk saját teljesítményünket illetően, az azonban látható, hogy gyengébb napunkon még gondjaink adódhatnak. Nem találtuk meg az utat a kapuhoz támadásban, a védekezésünk sem olyan volt, mint szokott, és a Midtjylland sem véletlenül veretlen hazai pályán. Nem játszottunk jól, ilyen kézilabdával pedig nem lehet megnyerni egy ilyen mérkőzést, főleg nem egy ennyire jól küzdő, igazi csapatként működő ellenféllel szemben.”

 

2016. november 19., Győr
Győri Audi ETO KC – HK Rosztov Don
32-25 (15-12)

 

A már biztos továbbjutás tudatában léphetett pályára a Győri Audi ETO KC a Bajnokok Ligájától búcsúzó HK Rosztov Don ellen, így igazán nagy tétje már nem volt a mérkőzésnek egyik csapat számára sem. Ennek megfelelően a házigazda több fiatallal a keretben várta az összecsapást, a vendégek pedig a megengedettnél kevesebb mezőnyjátékossal utaztak el a Rába partjára. Görbicz talpról lőtt remek góljával kezdődött a mérkőzés. Az első félidő derekáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd egy kis kihagyást kihasználva meglépett a Rosztov Don két góllal (20. perc, 8-10). Az utolsó tíz percben a vendégeknél két kiállítást is befújtak a játékvezetők, így a győriek szépen lassan először kiegyenlítettek (23. perc, 11-11), majd megfordították a találkozó állását, s Mörk és Groot találataival háromgólos előnybe kerültek. Sajnálatos ugyanakkor, hogy Korsós Dorinát elveszítették sérülése miatt (15–12).  A fordulás után ott folytatta az ETO, ahol a szünet előtt abbahagyta: Kiss Éva bravúros védéseket mutatott be, a gólok pedig potyogtak a túloldalon. Az első percekben Amorim kapta el a fonalat, majd Mörk és Broch is hozzájárult ahhoz, hogy az ETO egyre jobban ellépjen ellenfelétől. A második játékrész derekán már öt gól volt a különbség (40. perc, 20-15). Az utolsó tizenöt percre ismét beszállt a játékba Görbicz, aki megmutatta: jó az öreg a háznál. A rutinos irányító rögtön három góllal vétette észre magát, majd kétszer is saját térfeléről lőtt az üresen tátongó túloldali kapuba. Az ETO percek alatt nyolcgólosra hizlalta előnyét (56. perc, 29-21), s menetrendszerűen jött is az orosz időkérés. Ez azonban vajmi keveset segített, csak a nagy zakó elkerülésére volt elég. A végén a hét találatig jutó Görbicz és Managarova gólpárbajává alakult a mérkőzés, melyet az ETO héttel nyert meg és jutott tovább a csoportból – hat ponttal a zsebben a következő körre (32–25).

Ambros Martín: Nagyon sok érzésen kavarog bennem a csapat teljesítményét illetően. Korsósért nagyon aggódom, nem tudhatjuk még, milyen súlyos a sérülése. A Rostov Don nagyon jól játszott ma, kemény ellenfelet jelentettek ma nekünk. A mérkőzésen néhány pillanatnyi bizonytalanságaink után magabiztosan játszottunk, a második félidőben folyamatosan tudtuk növelni előnyünket, amit további magabiztosságot adott, ezért nyugodtabban tudtunk játszani. A Bajnokok Ligája első része véget ért, összességében elégedetteknek kell lennünk. Extra mentális és fizikai munkát végeztek játékosaink. Most válogatott időszak következik, ezt követően óriási küzdőszellemben fogunk visszatérni az Audi ETO-hoz mindannyian.”

Jan Leslie Lund: „Azért jöttünk, hogy nyerjünk, de ez láthatóan nem teljesült. Az első félidőre kitűzött céljainkat elértük, a három gólos hátrányunk szerencsétlen körülményen között jött össze. A második félidőben gyengébben kezdtünk, megpróbáltunk visszajönni, kétszer is feljöhettünk volna mínusz kettőre, de nem tudtuk kihasználni lehetőségeinket. A csapat nagyon együtt volt, és nagyot küzdött annak ellenére is, hogy fontos játékosaink nélkül kellett ma pályára lépnünk. Nem vagyunk elégedettek, de ez ma a tény. Sok szerencsét kívánok Ambros Martínnak.”

 

A C-csoport végeredménye 

1.

Győri Audi ETO KC

6

5

0

1

174-147

27

10

2.

CSM Bucuresti

6

3

0

3

142-145

-3

6

3.

FC Midtjyland

6

3

0

3

135-150

-15

6

4.

HK Rosztov Don

6

1

0

5

142-151

-9

2

Az egyenlő pontszám esetén (CSM Bucuresti 6, FC Midtjyland  6) az egymás elleni eredmény döntött, melyben a román csapat volt jobb: egy győzelem (26-20), egy vereség (21-24), 47-44-es gólkülönbség.

 

Középdöntő
II. csoport állása

1.

Győri AUDI ETO KC

4

3

0

1

114-95

19

6

2.

RK Krim Mercator

4

3

0

1

112-110

2

6

3.

Larvik HK

4

2

0

2

114-113

1

4

4.

FC Midtjylland

4

2

0

2

90-101

-11

4

5.

Team Esbjerg

4

1

0

3

110-113

-3

2

6.

CSM Bucuresti

4

1

0

3

96-104

-8

2

 

A mérkőzések eredményeire kattintva külön ablakban a részletes jegyzőkönyvek olvashatóak. 

 

Forrás (nyilatkozatok): Győri Audi ETO KC

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk