Cél a 10. győzelem megszerzése
2017. május 6-án, 15:15 órakor a Papp László Budapest Sportarénában a ZsRK Buducsnoszt – Győri Audi ETO KC elődöntő mérkőzéssel kezdetét veszi a 2016-17. évi Női Bajnokok Ligája TIPPMIX EHF FINAL4. Ezt követi 17:45 perc kezdettel a második elődöntő, a CSM Bucuresti – HC Vardar összecsapás. A sors (sorsolás) iróniája folytán megismétlődik az elődöntők tavalyi párosítása; reményeink szerint hasonló eredménnyel (ekkor a magyar csapat nagy csatában 21-20-ra legyőzte ellenfelét).
A Bajnokok Ligájában az első mérkőzést a két klub 2007. január 7-én játszotta (csoportmérkőzések, B-csoport): ZsRK Buducsnoszt T-Mobile – Győri Audi ETO KC 25-31 (12-16). A győri gólszerzők: Aurelia Bradeanu 7, Kovacsicz Mónika 7, Simona Gogirla 4, Vérten Orsolya 4, Somina Sparidon 3, Temes Bernadett 3, Ana Djokics 2, Hornyák Ágnes 1. A mérkőzés folyamán Vérten Orsolya és Temes Bernadett sárga lapot, míg Kovacsicz Mónika két 2 perces, Simona Spiridon pedig egy 2 perces büntetést kapott. A 2006-07. évi idényben a Győri Audi ETO KC a döntőig jutott, ahol a dán Slagelse DT csapatával szemben 31-25 és 30-22 arányban alulmaradt.
Az első összecsapást még 13 követte. Mérleg: 14 mérkőzés, 9 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség, 360-325-ös gólkülönbség – ez meglehetősen nagy győri fölényt mutat. Hazai pályán (ide számítottuk a 2013-14. és a 2015-16. évi Final Four két mérkőzését) még nagyobb a fölény: 8 mérkőzés, 7 győzelem, 1 vereség, 208-175-ös gólkülönbség. Idegenben (Podgoricán) sem rossz a mérleg: 2 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség, 152-150-es gólkülönbség.
A legemlékezetesebb és egyben legszomorúbb két összecsapásra a 2011-12. évi Bajnokok Ligája döntőjében került sor. Győrben a Győri Audi ETO KC győzött (29-27), Podgoricán viszont a ZsRK Buducsnoszt győzött (27-25), s idegenben lőtt több góllal a hazai csapat emelhette magasra a BL-serleget.
|
|
Bajnokok Ligája |
|
|
|
|
|
2015-16. |
2016.05.07. |
ZsRK Buducsnoszt |
– |
Győri Audi ETO KC |
20-21 |
(8-11) |
FF elődöntő |
2015-16 |
2016.02.14. |
ZsRK Buducsnoszt |
– |
Győri Audi ETO KC |
25-22 |
(12-12) |
középdöntő |
2015-16 |
2016.01.09. |
Győri Audi ETO KC |
– |
ZsRK Buducsnoszt |
22-20 |
(13-11) |
középdöntő |
2013-14. |
2014.05.04. |
ZsRK Buducsnoszt |
– |
Győri Audi ETO KC |
21-27 |
(10-15) |
FF elődöntő |
2013-14. |
2014.03.09. |
ZsRK Buducsnoszt |
– |
Győri Audi ETO KC |
26-26 |
(14-12) |
középdöntő |
2013-14. |
2014.02.01. |
Győri Audi ETO KC |
– |
ZsRK Buducsnoszt |
23-23 |
(9-13) |
középdöntő |
2012-13. |
2013.03.02. |
ZsRK Buducsnoszt |
– |
Győri Audi ETO KC |
21-22 |
(12-13) |
középdöntő |
2012-13. |
2013.02.02. |
Győri Audi ETO KC |
– |
ZsRK Buducsnoszt |
27-17 |
(14-7) |
középdöntő |
2011-12. |
2012.05.13. |
ZsRK Buducsnoszt |
– |
Győri Audi ETO KC |
27-25 |
(13-12) |
Döntő |
2011-12. |
2012.05.05. |
Győri Audi ETO KC |
– |
ZsRK Buducsnoszt |
29-27 |
(13-12) |
Döntő |
2008-09. |
2009.02.28. |
ZsRK Buducsnoszt |
– |
Győri Audi ETO KC |
26-26 |
(9-14) |
középdöntő |
2008-09. |
2009.02.15. |
Győri Audi ETO KC |
– |
ZsRK Buducsnoszt |
31-27 |
(15-14) |
középdöntő |
2006-07. |
2007.02.17. |
Győri Audi ETO KC |
– |
ZsRK Buducsnoszt |
28-20 |
(13-9) |
csoport |
2006-07. |
2007.01.07. |
ZsRK Buducsnoszt |
– |
Győri Audi ETO KC |
25-31 |
(12-16) |
csoport |
|
|
KEK |
|
|
|
|
|
2005-06. |
2006.05.20. |
Győri Audi ETO KC |
– |
ZsRK Buducsnoszt |
23-26 |
(10-14) |
Döntő |
2005-06. |
2006.05.13. |
ZsRK Buducsnoszt |
– |
Győri Audi ETO KC |
25-25 |
(12-7) |
Döntő |
A Győri Audi ETO KC két mérkőzés erejéig a döntőben összecsapott a Kupagyőztesek Európa-kupája sorozatban is a ZsRK Buducsnoszt együttesével, s összevetésben alulmaradt. Mérlege: 2 mérkőzés, 1 döntetlen, 1 vereség, 48-51-es gólkülönbség.
A Bajnokok Ligája és a Kupagyőztesek Európa-kupája keretében vívott mérkőzések összesített mérlege: 16 mérkőzés, 9 győzelem, 4 döntetlen, 3 vereség, 408-376-os gólkülönbség
Néhány érdekesség.
– A Győri Audi ETO KC jelenlegi keretéből a ZsRK Buducsnoszt elleni első mérkőzésen már játszott Bódi Bernadett és Görbicz Anita. A Győr színeiben pályán volt Aurelia Bradeanu is, aki jelenleg a CSM Bucuresti Játékosa. Az ellenfél csapatában játszott Jovanka Redicsevics, aki később a Győi Audi ETO KC csapatát is erősítette, s jelenleg a HC Vardar játékosa.
– Négy korábbi világ legjobb játékosa léphet pályára a Final Fouron: Cristina Neagu (ZsRK Buducsnoszt, 2010, 2015, 2016), Eduarda Amorim (Győri Audi ETO KC, 2014), Görbicz Anita (Győri Audi ETO KC, 2005) és Andrea Lekics ( HC Vardar, 2013).
– Az eddigi három Final Fouron egyaránt egy-egy légiós kapus lett a hétvége legértékesebb játékosa: 2014 – Katrine Lunde (norvég, Győri Audi ETO KC), 2015 – Clara Woltering (német, ZsRK Buducsnoszt ), 2016 – Jelena Grubisics (horvát, CSM Bucuresti).
– Katarina Bulatovics (ZsRK Buducsnoszt ) és Cristina Varzaru (CSM Bucuresti), amennyiben sérülése engedi, egyaránt ötödször nyerheti meg a Bajnokok Ligáját, és ezzel a hatszoros győztes Bojana Popovics és Ausra Fridrikas közvetlen nyomába léphetnek.
– A bukarestiek érkeznek a legtöbb korábbi Bajnokok Ligája győztessel a Final Fourra: 12-en megmaradtak a tavalyi keretből, Majda Mehmedovics pedig a Buducsnoszttal kétszer is felemelhette korábban a trófeát.
– A HC Vardar keretét összesen 11 ország játékosai adják.
– A HC Vardar (Indira Kasztarovics, David Davis, Irina Gyibirova) és a CSM Bucuresti (Jakob Vestergaard, Aurelian Rosca, Per Johansson) is kétszer váltott edzőt az idény közben.
Négy év alatt összesen hét csapat (a montenegrói ZsRK Buducsnoszt, a macedon HC Vardar, a magyar Győri Audi ETO KC, a román CSM Bucuresti, a norvég Larvik, az orosz Dinamo Volgográd és a dán FC Midtjylland) tudott eljutni a Final Fourig, ráadásul a ZsRK Buducsnoszt és a HC Vardar minden évadban résztvevője volt az eseménynek.
2013-14. Final Four |
|
|
|
❶ Győri Audi ETO KC |
❷ ZsRK Buducsnoszt |
❸ HC Vardar |
❹ FC Midtjylland |
2014-15. Final Four |
|
|
|
❶ ZsRK Buducsnoszt |
❷Larvik |
❸ HC Vardar |
❹ Dinamo Volgográd |
2015-16. Final Four |
|
|
|
❶ CSM Bucuresti |
❷ Győri Audi ETO KC |
❸ HC Vardar |
❹ ZsRK Buducsnoszt |
2016-17. Final Four |
|
|
|
❶ ? |
❷ ? |
❸ ? |
❹ ? |
Mivel nem lehet tudni, hogy a döntőben vagy a bronzmérkőzésen (erre gondolni sem merünk) ki lesz a Győri Audi ETO KC ellenfele (CSM Bucuresti vagy HC Vardar), ezért számba vettük mindkét csapat ellen vívott mérkőzések eredményeit.
A CSM Bucuresti öt alkalommal volt a Győri Audi ETO KC ellenfele. Mérlege: 5 mérkőzés, 4 győzelem, 1 vereség, 146-127-es gólkülönbség. Az egy vereség 2016. május 8-án, ki ne emlékezne rá, a Final Four döntőjében „csúszott” be: CSM Bucuresti – Győri Audi ETO KC 29-26 (13-12, 22-22, 25-25, hétméteresekkel 29-26).
|
|
Bajnokok Ligája |
– |
|
|
|
|
2016-17. |
2016.11.04. |
Győri Audi ETO KC |
– |
CSM Bucuresti |
33-25 |
(11-13) |
középdöntő |
2016-17. |
2016.10.28. |
CSM Bucuresti |
– |
Győri Audi ETO KC |
24-27 |
(13-9) |
középdöntő |
2015-16. |
2016.05.08. |
CSM Bucuresti |
– |
Győri Audi ETO KC |
29-26 |
13-12) |
FF döntő |
2015-16. |
2016.11.04. |
Győri Audi ETO KC |
– |
CSM Bucuresti |
33-25 |
(11-13) |
középdöntő |
2015-16. |
2016.10.28. |
CSM Bucuresti |
– |
Győri Audi ETO KC |
24-27 |
(13-9) |
középdöntő |
A HC Vardar együttesével négy alkalommal találkozott a Győri Audi ETO KC. Mérlege: 4 mérkőzés, 2 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség, 100-100-as gólkülönbség. Az egy vereség (18-24) és egy döntetlen (27-27) is emlékezetes és fájó marad, ezzel az eredménnyel esett el a Final Fourtól a Győri Audi ETO KC a 2014-15. évi idényben.
|
|
Bajnokok Ligája |
|
|
|
|
|
2015-16. |
2015.11.14. |
Győri Audi ETO KC |
– |
HC Vardar |
28-27 |
(14-17) |
csoport |
2015-16. |
2015.10.17. |
HC Vardar |
– |
Győri Audi ETO KC |
22-27 |
(10-13) |
csoport |
2014-15. |
2015.04.11. |
Győri Audi ETO KC |
– |
HC Vardar |
27-27 |
13-12) |
negyeddöntő |
2014-15 |
2015.04.04. |
HC Vardar |
– |
Győri Audi ETO KC |
24-18 |
(14-10) |
negyeddöntő |