Hírmondó
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) közzétette a férfi EHF-ku- pa 2019-2020. évi kiírásának kiemelését. Magyarország képvise- letében három csapat indulhat. Az első selejtezőkörben 32 csapat érdekelt, az itt továbbjutott 16 csapathoz csatlakozik 16 együttes a második selejtezőkörben, köztük a Csurgói KK. A második for- dulóból továbbjutott 16 csapat kiegészül a Grundfos Tatabánya KC és a Balatonfüredi KSE gárdáján kívül 14 együttessel (köztük a Bajnokok Ligájában edződött Rhein-Neckar Löwen, a HBC Nan- tes gárdájával). A harmadik kvalifikációs körből továbbjutó csa- patok alkotják a 16 csapatos csoportkört. Az első forduló mérkő- zéseit augusztus 31-én-szeptember 1-jén és szeptember 7-8-án, a második fordu- ló összecsapásait október 5-6-án és 12-13-án, a harmadik forduló találkozóit no- vember 16-17-én és 23-24-én rendezik. Az első két selejtezőkör sorsolására július 16-án, 11:00 órakor kerül sor.
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) közzétette az EHF-kupa 2019-2020-as kiírásának kiemelési listáját. A nőknél – miután a Siófok címvédőként kvalifikált – négy magyar csapat indulhat. Az első selejtezőkörben 32 csapat érdekelt, az itt továbbjutott 16 csapathoz csatlakozik 18 együttes a második selejtezőkörben, köz- tük a Váci NKSE és a DVSC Schaeffler. A második fordulóból to- vábbjutott 17 csapat kiegészül a Siófok KC Hungary és az ÉRD HC gárdáján kívül a Nyköbing Falster HB és a CS Gloria 2018 együt- tesével, valamint a Bajnokok Ligája selejtezőjében 2. és 3. helyen végzett csapatával. A harmadik kvalifikációs körből továbbjutó 12 csapat és a Bajnokok Ligája csoportjaiban 4. helyen végzett együttesek alkotják a 16 csa- patos csoportkört. Az első forduló mérkőzéseit szeptember 7-8-án és 14-15-én, a második forduló összecsapásait október 12-13-án és 19-20-án, a harmadik for- duló találkozóit november 9-10-én és 16-17-én rendezik. Az első két selejtezőkör sorsolására július 16-án, 11:00 órakor kerül sor.
A Magyar Kézilabda Szövetség elkészítette a férfi NB I 2019-2020. évi idényének sorsolását. A címvédő Telekom Veszprém a sorsolás szerint 2019. december 8-án (12. forduló) találkozik először hazai pályán legfőbb kihívójával, a MOL-Pick Sze- ged csapatával, míg a visszavágóra 2020. április 12-én Szegeden kerül sor (23. forduló). A bajnokság hivatalosan szeptember 1-jén kezdődik és a május 10-i hétvégén ér véget. A nemzetközi porondon (Bajnokok Ligája, EHF-kupa) induló klubok kérésére, valamint a televíziós közvetítések miatt egyes mérkőzések idő- pontjai várhatóan megváltoznak.
K&H Férfi Kézilabda Liga 2019-2020. évi sorsolása >>> |
A Magyar Kézilabda Szövetség elkészítette a női NB I 2019-2020. évi idényének sorsolását. A címvédő Győri Audi ETO KC a sorsolás szerint 2019. december 29-én találkozik először a Népligetben legfőbb kihívójával, a Ferencvárossal, míg a győri visszavágóra 2020. május 3-án kerül sor. A bajnokság hivatalosan szeptember 1- jén kezdődik és a május 23-i hétvégén ér véget. A nemzetközi porondon (Bajno- kok Ligája, EHF-kupa) induló klubok kérésére, valamint a televíziós közvetítések miatt egyes mérkőzések időpontjai várhatóan megváltoznak.
K&H Női Kézilabda Liga 2019-2020. évi sorsolása >>> |
A Bajnokok Ligája címvédőjeként a Győri Audi ETO KC csapatát hívta meg a Kí- nában megrendezésre kerülő első Női Kézilabda Super Globe-ra a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF). A nem hivatalos klubvilágbajnokságnak is felfogható eseményen Európából sem a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC, sem a második helyezett Rosztov-Don nem vállalta a részvételt, a harmadik helyen vég- zett norvég Vipers Kristiansand viszont elfogadta a meghívást. A tornára 2019. augusztus 1. és 4. között kerül sor Vuhsziban, a Vipers Kristiansand mellett indul két kínai csapat (az egyik a Csiangszu), Afrikából az angolai Primeiro de Agosto, Ázsiából a bajnok kazah Kajszar, Óceániából az ausztrál University of Queensland, az amerikai földrészről pedig a brazil Concórdia. Utóbbi régió kap még egy sza- badkártyát is. A Győri Audi ETO KC közleményben indokolta meg távolmaradá- sának okát.
A 24.hu interjút közölt Kubatov Gáborral, a Ferencváros elnökével,
melyben a sportvezető kitért a klub és a labdarúgó csapat aktuális kérdései mellett a Bajnokok Ligájában a nyolc közé jutott, a magyar bajnokságban ezüstérmet szerző női kézilabda csapat jelenlegi és jövőbeli helyzetére.
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) végrehajtó bizottsága az elmúlt hétvégén Bécsben megtartott ülésén több fontos döntést is hozott. A 2020-2021-es idénytől kezdve a férfi és a női Bajnokok Ligájában 16 csapat szerepel két nyolcas csoport- ban. A második számú kupasorozat neve EHF-kupa helyett Európa-liga lesz, itt a férfiaknál 24, a nőknél 16 csapat szerepel majd a csoportkörben. A jelenleg Chal- lenge-kupát pedig EHF-kupára keresztelik át.
Péntek este (2019. június 28-án), 18:45 órai kezdettel Bécsben, az Erste Bank Campus különtermében kisorsolták a 2020. évi Férfi Kézilabda Európa-bajnokság csoportbeosztását. A 2. kalapból Torbjørn Bergerud, az SG FLensburg-Handewitt svéd klasszisa emelte ki Magyarország nevét, mely az E-csoportba (Malmö) kapott besorolást Dánia, Izland és Oroszország társaságában. A január 9-26. között meg- rendezendő Európa-bajnokságot Ausztria, Norvégia és Svédország közösen rende- zi, ez lesz az első 24 csapatos kontinenstorna, mely egyben dönt a tokiói olimpia selejtezős helyeiről.
Csütörtökön este (2019. június 27-én) 18:00 órától az Európai Kézilabda Szövet- ség (EHF) bécsi székházában kisorsolták a női és férfi Bajnokok Ligája csoport- beosztását. A nőknél Anja Althaus, a győriek egykori játékosa, jelenleg az EHF nagykövete emelte ki a csapatok neveit tartalmazó kék és fehér golyókat; a ma- gyar csapatok szempontjából felemás sikerrel. A Győri Audi ETO KC a D-csoportba került a RK Krim Mercator, az IK Sävehof és a selejtező csoport győztes csapata társaságában; könnyű csoportba és könnyű ágra. Az FTC-Rail Cargo Hungaria már nem volt ennyire szerencsés: az A-csoportban a Metz Handball, a Vipers Kristian- sand és a HC Podravka Vegeta együttese lesz az ellenfele; brutálisan erős csoport- ban és ágon. A férfiaknál Stefan Lövgren, a svédek egykori világklasszis játékosa határozta meg a golyók sorrendjét. A Telekom Veszprém együttese a B-csoportba került, s mivel azonos nemzet csapata nem kerülhetett egy csoportba, a MOL-Pick Szeged az A-csoportba kapott besorolást. A két csoportot elnézve a B-csoport tű- nik valamelyest nehezebbnek.
Gnonsiane Niombla a következő két évben a Siófok KC csapatát erősíti.
A 28 éves francia válogatott játékos Metz Handball csapatától érkezik
a Balaton-partjára.